Tűz ütött ki Szentesen, a sportcsarnokban, az épület első szintje ég százötven négyzetméteren, de a lángok átterjedtek a tetőszerkezetre is. A Jövendő utcában a város...
Fél egykor érkezett a jelzés, amely szerint Szentes külterületén, Nagyhegyen kigyulladt egy húsz négyzetméteres romos kis ház. Két járművel hét tűzoltó négy perc alatt a helyszínre...
Fábiánsebestyén felől haladt az autó, amikor egy jobbra ívelő kanyarban az esőben megcsúszott, áttért a szemközti sávba, majd az útszéli árokba hajtott és kerekein állt...
Szegvár felé haladt az autó, amikor egy jobbra ívelő kanyarban a páralecsapódás miatt megcsúszott, az út szélére sodródott, vezetője ellenkormányzott és az út másik oldalán az...
Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár – jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden a Hungarikum Bizottság keddi ülését követő sajtótájékoztatón. Elmondta,...
Egy személy sérült meg, amikor buszmegállóba hajtott, majd árokba borult egy autó Szentes határában, a 45-ös főúton, a szarvasi elágazás közelében. Kunszentmárton felől haladt az...
Ma reggel sajtótájékoztatót tartott Farkas Sándor miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője a kormányzati politikáról. Elmondta, hogy sikeresek a koronavírus járványra hozott gazdaság újraindításáról szóló intézkedések....
Fagyállót ivott és meghalt egy szarvasi férfi. A folyadékot születésnapi ajándéknak csomagolva kapta a vejétől, aki azt hitte, nem derül ki, ha megmérgezi apósát. A...
Egy személy súlyosan megsérült, amikor gázrobbanás volt Szentesen, a Móricz Zsigmond utcában. Az egyik szomszéd napfelkelte után egy hatalmas robbanást hallott. Kirepült az ablak és nagy...
A Szentesi Sport-és Üdülőközpont közleménye szerint tragédia történt a múlt csütörtökön. “A Szentesi Sport-és Üdülőközpontban a múlt héten csütörtökön este fél nyolckor a szabadtéri 50...
Összeütközött két személyautó a 45-ös főút 31-es kilométerénél, Szentes térségében. Az egyik gépkocsi az út menti árokban állt meg. A balesethez műszaki mentés céljából a...
A Rózsa Gábor téren tartott október 23-i megemlékezést a forradalom előestéjén a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Szentesen. A rendezvényről készült videót az alábbi linken tekinthetik...
Október 21-től vetíti a szentesi mozi is a Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök őszödi beszédét feldolgozó Elk*rtuk című nagyjátékfilmet. Jegyrendelés és a vetítés időpontjai az alábbi...
A Kurcába gurult egy autó Szentesen, erről érkezett bejelentés pénteken reggel, a katasztrófavédelemhez. Információnk szerint egy négy év körüli autó gurult a Kurcába, majd a...
A SPORTCSILLAG SAROK elnevezésű színházi sorozatban a kétszeres olimpiai és kilencszeres világbajnok kajakozóval másfél órás zenés, kötetlen beszélgetésre invitál mindenkit a szentesi Tóth József Színház...
Csongrád felé haladt a személyautó, amikor az előtte lévő másik autó fékezett, de a mögöttük érkező kisteherautó nekik ütközött. A járművekben csak a vezetők ültek,...
Egy személy sérült meg, amikor két autó ütközött össze Szentesen. A Rákóczi Ferenc utcán haladt a piros autó, amikor a neki balról érkező fekete autós nem...
Szentes Város Önkormányzata csatlakozott a Kulturális Örökség Napjai országos rendezvényhez, mely keretében Szentesen 2021. szeptember 18-án és 19-én 10 és 18 óra között bejárható újra...
Uniós támogatással a jövő év végére megújul a szentesi Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda szecessziós épülete. A Szent Erzsébet Általános Iskola és Óvoda...