Pacalpörköltet főzök sertéskörömmel. A főzés kikapcsol, a végeredményen meg két-három napig elél a család.
Van a főzés ismerős mozdulataiban valami végtelenül megnyugtató: pucolom a vöröshagymát, felaprítom, párolom a zsírban, hozzádobom a fűszereket, a paradicsomot, paprikát, a körmöt és zsírjára pirítom. Később jöhet a pacal. Kis vörösborral öntöm fel.
Ismerős mozdulatok, megszokott ízek: így szeretem.
Az én koromban már nem fordítja ki a világot a négy sarkából az ember. Megtanultam mit lehet, mi működik bombabiztosan.
Ez a tapasztalat biztonságot nyújt, és nem csak nekem. Ez az én korosztályom ajándéka a fiatalabb generációknak. Ez a biztonság adja a mindennapi élet stabilitását, ez ad lehetőséget az ifjabb nemzedékeknek arra, hogy változtassanak, amin kell.
A jól működő élethez egy dolog kell állami szinten éppúgy, mint családi körben: elegendő pénz. A pénzhez pedig elsősorban – tulajdonképpen kizárólagosan – a munkán keresztül vezet az út. Legyen az fizikai munka, szellemi munka (akár csak egy jól sikerült ötlet) de minden érték előállítása munkával történik.
Minél több a munkahely, annál jobban élünk; annál jobb helyzetben van az ország.
Ha a kínaiak építenek Magyarországon gyárat, abból is mi gazdagszunk, ha a németek, ott is nekünk fognak munkabért fizetni. Csak fizessenek eleget.
Ötven éve még Kína volt az európai befektetések célpontja. A kínai ipari teljesítmény, amit most csak csodálni lehet, két-három generáció szorgalmas – gyakran lemondásokkal terhes – munkájával épült föl.
Ennek a munkának köszönhetően fordult a kocka: manapság minden európai állam a kínai beruházásokért áll sorba.
Ma nekünk, magyaroknak sikerült a befutó. Kína megbízható partnernek fogadta el Magyarországot és annak kormányát.
Ide hozzák a pénzüket, velünk akarnak együtt dolgozni, hogy mindannyian – kölcsönösen – jól járjunk;
… hogy – Hofi Gézával szólva – a fakanál kopogjon, ne a szemünk.
Moderari
- Hirdetés -