“A baloldali hős elsősorban mozgalmár és internacionalista (Ennyi maradt a régi iskolából.) Mivel a marxi gondolatok mostanság elsősorban a tőlünk nyugatabbra fekvő országokban hódítanak, a hazai politikai ellenzék is innen importálja a maga példaképeit” – írja véleményében Moderari, akinek írását változtatás nélkül közöljük.
“Hősök nélkül (?) II.
Hát lássuk.
A baloldal – gondolom már csak hagyománytiszteletből is – manapság is állít ki hősöket. A baloldali hős elsősorban mozgalmár és internacionalista (Ennyi maradt a régi iskolából.) Mivel a marxi gondolatok mostanság elsősorban a tőlünk nyugatabbra fekvő országokban hódítanak, a hazai politikai ellenzék is innen importálja a maga példaképeit.
Kezdjük mindjárt a német gyökerű Antifasiszta Akció, rövidítve: Antifa harcosaival. Elvben a fasizmus ellen küzdenek, így ezzel még akár rendben is lehetnének. A légy akkor esik a levesbe, amikor elkezdjük firtatni, hogy ki számít manapság fasisztának. A tapasztalati tudás szerint – igazi fasiszták hiányában – ezt az antifák döntik el, és szerintük bárkiből lehet fasiszta, elég hozzá boltosként egy terepszínű nadrágot felvenni. A fasisztának kinevezett bolti eladót aztán hátulról, csapatostul, kalapáccsal támadják meg az utcán, és verik félholtra.
Nem véletlen, hogy Magyarországon még a szélsőségesnek gondolt ellenzékiek sem emlegetik az Antifát. Nem nagyon veszi be őket a magyar gyomor. Olyan kisnyilas, vagy ÁVO-s keretlegény szaguk van …
Hol is folytassam a sort? Legyen a következő a nemi identitását büszkén vállaló Queer – jelentsen ez bármit is – értelmiségi, aki háta mögött hagyta e kis hazát és éppen a magyar nyelv elfelejtésével van elfoglalva, de sok transznemű barátja van.
Mennyi szép, haladár toposz! El sem hiszem, hogy ezt egy ember tényleg képes egy időben teljesíteni. Mindenesetre, ha már itt tartunk, pironkodva vallom meg: én heteroszexuális vagyok, és nem vagyok rá büszke. Szégyennek sem tartom, csak mellékesnek. Sajnálom, de nem értem, hogy a homoszexualitás – vagy a transzneműség – miért lenne más. Tartok tőle, hogy a példaképpé válni nehezebb annál, mint eldönteni, hogy kinek az ágya mellett toljuk le az alsóneműt.
És …. (dobpergés) a következik egy szimpatikus importált hős: a környezetvédő aktivista. Tudja valaki, hogy a német Zöldpárt ifjúsági szervezetét hogy hívják? Megmondom: Grüne Jugend. Nem rájuk gondoltam természetesen, és nem a magát az autópálya aszfaltjára ragasztó bohócra, és végképp nem a bármi ellen felbérelhető és ugrasztható hőbörödöttre, hanem a tudással, életszerű megoldási javaslatokkal felvértezett tudósféle emberre. Nincsenek sokan, és nem is figyelünk rájuk eléggé.
A végére hagytam a legellenszenvesebb oktrojálni kívánt hőstípust, a „jóemberkedő” pozőr figurát. Az arheotípus az egyszeri német kormánytisztviselő, akinek a kislányát egy illegális migráns gyilkolta meg. (A történetnek óriási visszhangja volt néhány éve.) Az egyszeri német kormánytisztviselő sajtónyilatkozatban kérte a gyászolókat, hogy a kislánya sírjára ne vigyenek virágot, hanem a virágra szánt pénzből az illegális migránsok ellátására adakozzanak a szeretet és az elfogadás jegyében.
Az antifa huligán agressziója, a Queer magamutogatása még olyan emberi léptékű hiba, amivel együtt lehet élni, de a szülői fájdalom megtagadásának a történetéből már a bűn démoni mélysége kukucskál ránk; és ennél a pontnál elfogytak a szavaim.
Hát ők voltak – az én önkényes interpretációmban – a baloldal és a liberális politikai elit fröccsöntött hősei.
Hogy tetszettek?
Moderari”
- Hirdetés -