Csongrád Sport

Barátságból indult az idén 25 éves Csongrádi Tiszapart Sport Egyesület

2001. március 5-én kezdte meg működését a mai Csongrádi Tisza Part Sport Egyesület. Az akkor induló klub mára negyed évszázados múltra tekinthet vissza. Huszonöt évvel ezelőtt azonban szinte semmilyen lehetőség nem állt rendelkezésre ahhoz, hogy a labdarúgás új szintre léphessen a városban, és a felnőtt csapat mellett folyamatos, szervezett utánpótlás-nevelés is működjön. Gyakorlatilag a nulláról kellett felépíteni egy jól működő egyesületet.

A kezdeti időszak nem volt könnyű. A lelkesedés, a baráti segítség és a labdarúgás iránti tisztelet és szeretet azonban erőt adott ahhoz, hogy fokozatosan felépítsenek egy stabil alapokon álló sportegyesületet. Az elmúlt negyed évszázad során  akadtak nehezebb időszakok, de a közös cél mindig erősebbnek bizonyult a nehézségeknél.

„Még emlékszem arra, hogyan indultunk el, és mennyi akadályt kellett leküzdenünk, hogy teljesen a nulláról egy jól működő, utánpótlás-nevelést biztosító sportegyesületet építsünk fel. Az eltelt 25 év alatt számtalan játékossal és edzővel alakult ki szakmai és baráti kapcsolat, és a közösen elért eredményekre is nagyon büszke vagyok. Az is nagy dolog, hogy negyed évszázada működünk, ami a mai világban szerintem komoly eredmény. Csongrádon nincs felsőfokú képzés, sok fiatal máshol tanul tovább, később pedig dolgozni kezd, ezért az edzéseket és a munkát mindig ehhez kellett igazítanunk. Ennek ellenére itt vagyunk, működünk, szintet léptünk, és az évek során sok fejlesztésen is túl vagyunk” – mondta az egyesület elnöke, Kiss István.

A 25 éves jubileum megünneplése méltó lesz az elmúlt évek munkájához. A tervek között szerepel egy különleges labdarúgó-mérkőzés is, ahol a csongrádi közönség egy meghívott csapat ellen láthat majd egy színvonalas találkozót, amely ugyan nem bajnoki mérkőzés lesz, mégis az ünnepi program egyik kiemelt eseményének ígérkezik.

A kezdetek óta összetartó baráti társaság ma is együtt dolgozik az egyesületért. A cél sem változott, ami a labdarúgás iránti elhivatottság, a sport szeretete és tisztelete, valamint a fiatalok nevelése. Az utánpótlás ma már a klub egyik legfontosabb pillére, hiszen a jövő csapatait azok a gyerekek adják, akik ma a pályán tanulják meg a sportág alapjait és értékeit.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Harmincegy ország versenyzői a Jerring Lőtéren

cs3-szerkeszto

Kátyúzási munkálatok kezdődtek Csongrádon

cs3-szerkeszto

Célegyenesben a választás – Szabó István: a választás valódi tétje a magyar önrendelkezés megőrzése

cs3-szerkeszto

Nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodtak a csongrádi sághys oktatók Romániában

cs3-szerkeszto

Csongrádon ismét életre kelt a Húsvét a Fő utca mellett

cs3-szerkeszto

Csongrádon adták át a 40. befogadó játszóteret + GALÉRIA + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Lemorzsolódás helyett jövőkép: agrárképzésről tanácskoztak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Ismét magyar bajnok lett a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Mesterséges intelligencia és digitális élmények a csongrádi Dianában

cs3-szerkeszto