Szentes

A DK bekebelezte Szabó Zoltánt

Miközben Szentes polgármestere azzal kampányol, hogy országos politikától mentesen kell vezetni a várost, olyan Gyurcsány-párti pártkatonák gyülekeznek mellette, akik minden lépését irányítják.

Ismét hülyének nézi a baloldal a szentesi lakosokat. Szabó Zoltán Ferenc polgármester az emberek szemébe néz, mosolyog, mögötte pedig dollárjelekkel a szemük helyén a DK pártkatonái sorakoznak, éhes hiéna módjára. A városban régóta azt beszélik, hogy Varga Ferenc, roma képviselő vezetésével a Demokratikus Koalíció átvette a hatalmat Szentes felett, ezért jópáran el is hagyták a Jövőnk Szentes Egyesületet.

Szabó már rég nem független és még a nagypolitikától sem tudja elzárni magát, bármennyire is igyekszik. Varga Ferenc, Tankó Zsolt és a többi Gyurcsány-fióka mint jó tartótisztek sorakoznak mellette és irányítják minden gondolatát. Függetlenséget próbálnak mutatni a szentesieknek, de gyorsan lebuknak, mikor ránézünk a Demokratikus Koalíció megyei listájára. Amit Szentesen nem mernek felvállalni, azt megyei szinten probléma nélkül megteszik. A Szabó-DK paktum résztvevői büszkén vigyorognak a DK logó mellett, és azt hiszik, a szentesiek nem veszik észre, hogy átverik őket.

A polgármester álszent posztja alatt ezt többen is szóvá tették, de félve a lebukástól, Szabó gyorsan törölte is a kommenteket. Igazi demokrácia, igaz?

A napnál is világosabb, hogy Szabó Zoltán Ferenc a politikai túlélésért küzd, és még az is belefér neki, hogy lelkesen kiszolgálja Gyurcsány Ferenc akaratát, hiszen már csak bennük bízhat.

Senki ne feledje, JÖSZ=DK!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bozó Zoltán: hatékony gazdaságfejlesztést sem lehet megcsinálni ott, ahol a lakosoknak nincs alapvető biztonsági komfortjuk

Szabó Viktor

Megnyerte haza rendezésű versenyét a Szentes Városi Úszó Club

Szabó Viktor

Vihar a baloldal szentesi bilijében! Krausz Jánosné kiosztotta a körzet DK-s képviselőjelöltjét

Szabó Viktor

Bozó Zoltán: Fontos, hogy legyen víziónk! + VIDEÓ!

Szabó Viktor

Gyereknapi plüsskeresést hirdetett Bozó Zoltán és csapata

Szabó Viktor

Kowalsky meg a Vega: Hajrá Szentes, hajrá Krimo!

Szabó Viktor

Szentesi és csongrádi diákjait is díjazta a HSZC

Szabó Viktor

Lehetőség, lendület, Szentes! – Bozó Zoltán bemutatta programját

Szabó Viktor

Cs3.hu Család! Segítsünk megtalálni a szentesi Papp Tibort!

Szabó Viktor