Baks

Összefogással az egészségért – különleges programsorozat zárult a baksi óvodában

A baksi óvodában az elmúlt hetekben egy igazán különleges, közösségépítő programsorozat valósult meg, amely egy nagyszabású egészségnappal zárult. A kezdeményezés nem csupán a gyermekekről szólt, hanem az egész családot megszólította, és két héten keresztül mozgatta meg az óvoda közösségét.

A program egyik legizgalmasabb eleme a pontgyűjtés volt, amely során az óvodai csoportok közösségei versenyeztek egymással, a pontokat pedig a családok aktív részvételével lehetett megszerezni. A közös séták, kerékpározások során gyűjtött pontok azt is jelentették, hogy minél több család kapcsolódott be a programba, annál sikeresebb lett az adott csoport. Ez a kezdeményezés nemcsak az egészséges életmódot népszerűsítette, hanem erősítette az óvoda és a családok közötti kapcsolatot is.

A két hét során a mentális egészség is kiemelt figyelmet kapott. A szülők és az érdeklődők értékes előadásokat hallgathattak meg. A részvételért szintén pontokat gyűjthettek a csoportok, így ez a terület is szervesen beépült a programsorozatba.

A hét folyamán a gyermekek a fogak egészségével játékos formában ismerkedhettek meg, ahol elsajátíthatták el a helyes fog- és szájápolás alapjait.

Mindezek mellett a csoportok és a családok plakátokat készítettek, amelyekkel az egészség fontosságára hívták fel a figyelmet A programsorozat méltó lezárása volt a nagyszabású egészségnap, ahol a családok újabb pontokat szerezhettek a különböző állomásokon. Az EFI közreműködésével szűrővizsgálatokon vehettek részt, emellett játékos és élményszerű helyszínek – például a „Jegesmedve jógaszoba” vagy az „Okos Bagoly tanodája” – várták a kicsiket és nagyokat.

A délután a mozgás jegyében indult. A Micimackó csoport fitnesz bemutatóját követően a szülők, a gyermekek és az óvoda dolgozói közösen vettek részt egy lendületes, zenés tornán, amely remek hangulatot teremtett.

Az eredményhirdetést izgatott várakozás előzte meg. A résztvevők ez idő alatt a Máltai Szeretetszolgálat és a családok jóvoltából egészséges finomságokat és frissítő italokat kóstolhattak. A nap különleges pillanata volt az is, amikor a jelenlévők közösen egészségfogadalmat tettek.

A verseny fődíja egy játszóházi program lett, amelyet a legtöbb pontot gyűjtő csoport nyert el.

A kéthetes programsorozat egyértelműen megmutatta, milyen nagy ereje van az összefogásnak, amikor az óvoda és a családok együtt, közösen tettek az egészségesebb életmódért.

GALÉRIA:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Új munkagéppel szépülhet Baks – korszerű rézsűkaszát vásárolt az önkormányzat

cs3-szerkeszto

Retro hangulat, ügyességi versenyek és utcabál várja a látogatókat a XXVIII. Baksi Falunapon

cs3-szerkeszto

Jó hírt jelentett be Búza Zsolt: 2027 végéig biztosan működik a hulladékudvar Bakson

cs3-szerkeszto

Baks lépett a szúnyoginvázió ellen: rendkívüli gyérítést kér az önkormányzat

cs3-szerkeszto

A gyermekek vették birtokba Baksot péntek délután + FOTÓGALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Hamarosan elkészülnek az új buszvárók Bakson

cs3-szerkeszto

Kinyílt a nagyvilág kapuja, elballagtak a baksi óvodások is

cs3-szerkeszto

Különleges néptáncos és zenei találkozót rendezett Bakson a Classic AMI

cs3-szerkeszto

Szociopoly Bakson, amikor a játék a valóságról szól

cs3-szerkeszto