Amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz én nagyon örültem. Sokan voltunk ezzel így. Hittük sokan, hogy Nyugat-Európa befogadott bennünket, úgy tekintenek ránk, mint közülük valóra.
Mára kijózanodtunk. Rájöhettünk számtalan eset kapcsán, hogy nem úgy tekintenek ránk, és nem a tejjel-mézzel folyó Kánaánba érkezett el a magyar ember.
Eddig a felismerésig sokan eljutottunk, de itt még nincs vége a történetnek. Ugyanis az unió más tagországai, a kormányok, de még az egyszerű emberek sem tekintenek úgy egymásra, mint akik egy tőről fakadtak.
Az EU nem a Grál lovagok testvéri közössége, aminek lefestik a szorgos újságírók. Igazi kőkemény kapitalisták, egykori gyarmatosító hatalmak, fosztogatók és rabszolga kereskedők örökösei álltak össze, mert így együtt többet keresnek. (Firenzében hatszáz éve, Angliában nyolcszáz éve ugyanazok a családok a legnagyobb adófizetők!)
Az EU bizony nem értékközösség. Az EU a legnehezebb politikai és gazdasági vitáknak biztosít egyeztetési keretet, ahol a halálos ellenségek is rá vannak kényszerítve a békés kompromisszumok megkötésére. A jó egyezséggel mindenki nyer, a rossz kompromisszumokkal pedig mindenki kevesebbet veszít, mintha fegyverrel esnénk egymásnak, mint a XX. század két nagy világháborújában. Ennyi az EU, nem is szabad többet látni benne.
A magam részéről még ezzel együtt is azt mondom, hogy az EU még így is, továbbra is rendben van. Nem szeretem, de nem tudok jobbat, így elfogadom. Bosszant az EU-s intézmények méltánytalansága, kettős mércéje, nyilvánvaló hazugsága, de ez egy ilyen műfaj, nekünk is alkudozni kell.
Nehéz a pálya, mert az európai intézményeket jelenleg olyan politikai szövetség irányítja, amely nagyon kemény ideológiai küzdelmet folytat a hagyományos konzervatív politikai erők ellen; de ez sem marad mindig így.
Ez is változik majd egyszer.
Moderari
- Hirdetés -