Vélemény

Moderari: Katasztrófavakság

Lassan meguntam, hogy az ismerősök kérdezgetik tőlem, hogy mi lesz velünk, hová jutott a világ. 

Mindig mondom, hogy nem tudom, ugyan honnan is tudnám.

Pedig a történelmi példák alapján a zajló folyamatok végét elég nagy biztonsággal lehet látni. Hogy az összeomlást el tudjuk-e kerülni, hogy a végül bekövetkező katasztrófa mekkora lesz, ezekre a kérdésekre lassan már a legfelkészültebb szakemberek is csak a vállukat vonogatják. A civilizációs válság eseményei már régen kikerültek az irányítás alól, öngerjesztővé váltak. 

Európa hosszú évszázadokig volt az emberi civilizáció leggyorsabban, legdinamikusabban fejlődő hatalmi központja. Ennek lassan vége. Már mondhatják a harmadik világban, hogy „Most múlik pontosan …” mi pedig elengedtük, hadd menjen.

Nagyon tisztelem a kormány erőfeszítését, amellyel ezt megakadályozni igyekszik, és becsülöm azt a munkát, amivel ezt megfordítani próbálják. Van abban valami felemelő, ahogy az ember a lehetetlent kísérti folyamatosan, de ebben a civilizációs küzdelemben megítélésem szerint – ne legyen igazam – nem győzhetünk. Utóvédharcokat folytatunk, mert ezek a kérdések tőlünk nyugatra már eldőltek, és az ottani társadalom a végeredménybe szépen bele is nyugodott. 

Természetesen látják ott is, hogy ez az út a valami nagyon-nagyon másfajta életbe vezet, ezért van ez a lázas „mindentevés”.

Az elmúlás – legyen az emberé vagy kultúráé – mindig fájdalmas. A hanyatlás félelemmel tölt el mindenkit. Mert a kérdésre, hogy mi lesz velük, nincs olyan válasz, amit el tudnak, el mernek fogadni. 

Pedig mostanság is kell valamilyen válasz, ami megerősíti a saját nagyszerűségükbe, hallhatatlanságukba vetett hitüket. Ami alatt lassan, alattomosan, láthatatlanul közeledhet a XXI. század Első Nagy Katasztrófája. 

Kiállnak hát a „jó ügyek”, a bálnák, az őserdők védelmében, megakadályozzák a klímaváltozást, védik a homoszexuálisok, a transzneműek jogait, szélesre tárják a földrész kapuit az új és még újabb népvándorlási hullámok előtt.  

Olyanok ezek, mint a mi régi Lenini Utunk. Mítoszok, de mint mítoszok nagyon is erősek. Csökkenti a hívők szorongásait, vigaszt, megerősítést nyújtanak; de nyújtanak még valamit: szinte korlátlan hatalmat a hirdetőiknek. A haladás apologétáit pont nem érdeklik a bálnák, az esőerdők, és az LMBTQ közösség jogaival sem törődnek. De a hatalom megtartásáért leszámolnak mindenkivel, aki ellent mer mondani ezeknek a tanításoknak.

Most – a földrészen utolsóként – éppen velünk, magyarokkal. 

Hogy arra elég lesz-e az erőnk és a példánk, hogy Közép Európát megőrizzük – mintegy modern Bizáncként – még valameddig európainak, abban tudok reménykedni. Ennyiben, és csak ennyiben a kormány küzdelme sikeres lehet, mert ez a csata még messze nem dőlt el. Sem a térség országaiban, sem az EU hatalmi központjaiban. Nem mindegy tehát, hogy hová húzzuk be azt a bizonyos „X”-et június 9-én.

Régi közhely, hogy a küzdelemhez erő kell. Kicsi országunknak kicsi az ereje, de ha ez az energia nincs szétaprózódva, akkor ez a relatíve kis, de koncentrált erő igen hatékonyan tudja megvédeni a megszokott életünket. Ennyiben a politikai hatalom koncentrációja tehát indokolt, mi több, szükségszerű. 

Egyedül vagyunk, és csak magunkra számíthatunk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az EU intézményeiben magyar EP képviselők a mi felhatalmazásunkkal visszaélve  viseljenek gazdasági-pénzügyi háborút Magyarország ellen. 

Ők nem demokraták. Ők renegátok. Ebben nem lehetünk vakok, és nem hihetünk mítoszokban sem.

Moderari



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: Hagyjuk a jól működőt haladni és ne akarjuk a felépítettet rombolni

Szabó Viktor

A Magyar Péter Színház bemutatja: Pünkösd Szentesen

Szabó Viktor

Gladden Pappin: Bölcsen tenné az EU, ha Magyarország példáját követné

Szabó Viktor

Moderari: Kopog a fakanál

Szabó Viktor

Olvasói levél: Lampionos felvonulás fényes nappal

Szabó Viktor

Olvasói levél: Hogy viselkedhet idős emberekkel így valaki?!

Szabó Viktor

Szabó Zoltán azt üzente, elfogyott a regimentje

Szabó Viktor

Moderari: Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Előbb a gyerek, amiért kapják a pénzüket. Utána jön a fizetés mértéke, meg a tüncike!,

Szabó Viktor