Szentes

Hungarikum lett a szentesi paprika

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár – jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden a Hungarikum Bizottság keddi ülését követő sajtótájékoztatón.

    Elmondta, az eddigi 79 hungarikum mellé három új került a bizottság döntése értelmében: a szentesi paprika, a magyar cifraszűr és a hagyományos fejfák a Kárpát-medencében.
    Nagy István hangsúlyozta, a hungarikumok a magyar értékeket, a magyarság kiemelkedő teljesítményét ismerik el.
    A szentesi paprika Hungarikum Gyűjteménybe kerülésével kapcsolatban ismertette, hogy az étkezésipaprika-termelés évtizedek óta meghatározó tevékenység a dél-alföldi régióban. Eredetvédett termékként “szentesi paprika” néven 2014 tavasza óta értékesítik, amikor az Európai Bizottság oltalom alatt álló földrajzi jelzéssé nyilvánította az elnevezést. Az oltalom a fehér tölteni való paprikára, a hegyes erős paprikára, a kápia paprikára, valamint a paradicsomalakú paprikára terjed ki. A miniszter hozzátette: a termelési kultúra kialakulásában jelentős szerepük volt a bolgár kertészeknek is, munkájuk előtti tisztelgés az, hogy a szentesi paprikát beemelték a Hungarikumok Gyűjteményébe.
    Az agrárminiszter szerint a magyar cifraszűr olyan kabátféle, amely nemcsak az egyik legszebb magyar népi ruhadarab, de nemzeti szimbólum is. Ismertetése szerint a korábban szürke viselet a XIX. században új életre kelt, díszessé vált, szó szerint “kivirágzott”. A cifraszűr lett a legények kötelező öltözetdarabja esküvőre, sőt egyes helyeken csak cifraszűrben járhattak lányos házakhoz udvarolni. A legény a cifra köpenyt mintegy véletlenül ottfelejtette az udvarlása helyszínén, és akinek reggelre kiakasztották a szűrét a tornácra, annak más lányos ház után kellett néznie – emlékeztetett Nagy István.
    A hagyományos fejfák a Kárpát-medencében hungarikummal kapcsolatban a miniszter kiemelte, a magyarság hagyományosan fa sírjeleket állított temetőiben. A harcosnak kopjafa “járt”, ami sírhantjába szúrt lándzsájának díszesen faragott tartója volt. A lándzsák eltűnésével mindenkit fejfával búcsúztattak. A XVIII. században “fejéhez való fa” és “főtől való fa” néven említik az írások ezeket a sírjeleket, amelyek elsősorban a protestáns vidékeken jelölik a sírokat. Ahol erős maradt a magyarság nemzettudata, ott a mai napig őrzik és ápolják a régi fejfákat, de még újak is kerülnek a temetőkbe. A sírkertekben álló faragott fejfák ékes bizonyítékai a magyarság Kárpát-medencei jelenlétének – részletezte Nagy István.
    V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos elmondta, a bizottság döntése értelmében három kiemelkedő nemzeti érték került a Magyar Értéktárba.
    Köztük a magyar kocsizás és fogathajtás, amelynek kultúrája világhírű, és nemcsak nemzeti kulturális érték, de a világon egyedülálló eszköz-rendszerrel, és stíluselemekkel büszkélkedhet. A komáromi vár és erődrendszer történelmi jelentősége mellett olyan építészeti alkotás is, amely a közép-európai erődépítés mára egyetlen megmaradt kiváló eleme. Bekerült a Magyar Értéktárba a komáromi szekeresgazdák hagyománya is, amely a mai napig élő tradíció – mondta a miniszteri biztos.

MTI

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bővíti termelőkapacitását a szentesi HK-Ceram Kerámiagyártó Kft.

cs3_admin

A gépkocsiban négyen sérültek meg, köztük két kiskorú gyermek, amikor leszorította őket egy másik autós Szentesnél

cs3_admin

Kiválósági Díjat kapott a szentesi HSZC Zsoldos Ferenc Technikum tanára Mácsai Anita

Endre Araczki

Férfi vízilabda ob I – Megőrizte élvonalbeli tagságát a Szentes

cs3_admin

Megnyerte az osztályozó első felvonását a Metalcom Szentes

cs3_admin

Nagyobb hanghatás várható Szentes környékén

cs3_admin

Átadták a legjobb sportolóknak járó díjakat Szentesen

cs3_admin

Halálos baleset Szentes mellett (frissítve)

cs3_admin

Három autó ütközött Szentesnél, öten sérültek meg

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább