Csongrád Kék Hírek

Pálinkával és hússal távozott a tolvaj – órákon belül elfogták a csongrádi rendőrök

Egy csongrádi férfit fogtak el a helyi rendőrök néhány órán belül, miután egy házból több értéket – köztük élelmiszert és alkoholt – vitt el. Az elkövető nem tört be a házba: az ajtó zárva sem volt, egyszerűen benyitott, majd „bevásárlásba” kezdett.

A Csongrádi Rendőrkapitányságra július 1-jén érkezett a bejelentés egy helyi nőtől, aki szerint a rájuk bízott ingatlanból pálinka, bor, különféle húsfélék és ékszerek tűntek el. A tolvaj mintegy 150 ezer forintos kárt okozott.

A nyomozók gyors és eredményes adatgyűjtéssel néhány órán belül beazonosították és elfogták a tettest, aki kihallgatásán beismerte a lopást. Elmondása szerint az italokat és az élelmiszereket hazavitte, majd elfogyasztotta – a pálinkából még egy ismerősét is megkínálta. A rendőröknek visszaadta mindazt, ami még megmaradt.

A férfi ellen lopás vétsége miatt indult eljárás.

Az eset jól mutatja, hogy a nyári szabadságolások idején sem szabad megfeledkezni az ingatlanok védelméről. Egy nyitva felejtett ajtó is elegendő ahhoz, hogy valaki kihasználja a helyzetet. A rendőrség arra figyelmeztet: érdemes a kulcsokat biztonságos helyen tartani, és gondoskodni az otthon megfelelő zárásáról akkor is, ha csak rövid időre hagyjuk el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A rendőrség nem indított eljárást a Szentesen mentőkre támadó férfi ellen

cs3-szerkeszto

BREAKING: megtámadtak két mentőst Szentesen, miközben elláttak egy sérültet!

cs3-szerkeszto

Látványos daruzással emelték helyére a tetőszerkezetet – jól halad a csongrádi sportmedence fedése

cs3-szerkeszto

Elkezdődött annak a szegvári férfinak pere, aki részegen halálra verte mozgáskorlátozott ismerősét

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy 70 éves férfi Kistelekről – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

cs3-szerkeszto