Szentes

A szentesi katonáknak (is) köszönhetjük az Ország Karácsonyfáját

Az Ország Karácsonyfája idén a Műszaki Ezred közreműködésével érkezik Budapestre, a Kossuth térre – számoltak be az alakulat közösségi oldalán.

A 24 méter magas  fát egy hajdúszoboszlói családi ház kertjéből vágták ki.

„Katonáink már a helyszínen vannak készen állva, hogy – egy SCANIA R500 típusú nyerges vontatóval – gondoskodjanak a fenyőfa szállításáról – írják a Facebookon.

Már év elejétől folyamatosan érkeztek a felajánlások az ország minden tájáról az Országgyűlés Hivatalához. A beérkezett fényképek alapján idén 17 fenyőfát a helyszínen is megvizsgálták és alapos mérlegelés után döntöttek az Ország Karácsonyfáját megtestesítő fenyőfa Kossuth téri felállításáról.

A kiválasztáskor a megfelelő nagyság és arányos forma, a kellően dús lombozat mellett a szakembereinknek olyan technikai szempontokat is figyelembe kellett venniük, mint a megközelíthetőség, az elektromos vezetékek közelsége, az emelődaru és a szállítójármű helyigénye valamint az utaztatás viszontagságainak – kivágás, emelés, rögzítés – elviselése. Mindezen tényezők együttes mérlegelésével idén a választás egy hajdúszoboszlói fenyőfára esett, amelyet 1983-ban ültetett tulajdonosa, és az eltelt negyven esztendő alatt hozzávetőleg 24,5 méteresre nőtt, törzsátmérője 80 cm, súlya pedig több mint 5 tonna.

Fotók: MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Borászatba látogattak a szentesi Boros végzősei

cs3-szerkeszto

Szentesi és csongrádi oktatók is elismerésben részesültek

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence köbméterben méri az ingatlanjai méretét

cs3-szerkeszto

Változik a vérvételi ellátás rendje a szentesi kórházban

cs3-szerkeszto

Egy korszak lezárul: az idei lesz az utolsó Hunor Coop Szentesi Lecsófesztivál

cs3-szerkeszto

Baranyi László: Bármely folyó árad is, az árhullám bizonyos idő után levonul!

cs3-szerkeszto

Ma indul a szezon, újra kinyit a Krimó Szentesen

cs3-szerkeszto

Kiemelkedő helyen végeztek a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai a Hungarikum Vetélkedőn

cs3-szerkeszto

Szentesi és csongrádi diákokat is díjaztak a „Tankerület Büszkesége” ünnepségen

cs3-szerkeszto