Belföld

Újraválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort + VIDEÓ!

Becsületbeli ügynek tartja Orbán Viktor, hogy a Fideszt győzelemre való esélyes pártként adja át a fiataloknak. Ezt azután mondta a politkus, hogy a párt kongresszusa szombaton egy évre ismét elnökké választotta. Mint fogalmazott, ő kuruc, és csak a nemzeti politika érdekli, sem pénz, sem pozíciók, sem a nemzetközi elismerés nem csábítja.

Orbán Viktor felszólalásában megköszönte a bizalmat. Elmondta, soha nem rejtette véka alá, hogy a szuverén Magyarország megteremtését tekinti személyes küldetésének. Azt mondta, 22 évig vártak az alapítás után, hogy megkapják a szabadság mellé a szuverenitást is hazánknak.

Emlékeztetett, 2010-ben jött el az idejük. Úgy látta akkor, ez Magyarország utolsó esélye, mielőtt elnyelné a globalista világ feneketlen bendője.

Tudta, hogy nehéz idők lesznek. Volt migrációs válság, járvány, és megérkezett a háború is. A többség áprilisban letette a fegyvert. Nincsenek illuziói, tudja mi vár Magyarországra. Azt is tudja, hogy a Fidesz élén meg kell történnie a nemzedékváltásnak.

Becsületbeli ügynek tartotta, hogy lemondjon, de ne álljon félre. Becsületbeli ügynek tartja, hogy a Fideszt győzelemre való esélyes pártként adja át a fiataloknak. Ezt a munkát el is fogja végezni. Hozzátette: ő nem árul, mások pedig nem vesznek vele zsákbamacskát. Azt mondta, tudja mindenki, semmi kedve nincs megváltozni. Nem tesz sem fél, sem teljes fordulatot. Herevere-partikra nem fog járni, nem festi magát másnak, és fiatalabb sem akar lenni. Örül, hogy sikerült 63 éves koráig elvergődnie. Hozzátette: ő kuruc, és csak a nemzeti politika érdekli. Sem pénz, sem pozíciók, sem a nemzetközi elismerés nem csábítja. Hozzátette: van egy jó életrajza, azt nem fogja a végén elrontani.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere előzőleg ismertette a szavazások eredményét. A küldöttek újra pártelnöknek választották Orbán Viktort, akire összesen 729-en szavazat érkezett, nyolcan nem voksoltak.

Az eseményen emellett döntöttek a négy alelnökről is. Gál Kinga 701, Bóka János 711, Gyopáros Alpár 717, Kreicsi Bálint pedig 701 vokssal lett alelnök.

Ma tartotta a Fidesz tisztújító munkakongresszusát, amelyen az április 12-i választáson vereséget szenvedő és ezzel ellenzékbe került párt kijelölte a következő időszak politikai irányvonalát.

A kongresszus elején Orbán Viktor részletesen beszélt a választási vereség okairól és ismertette a jövőbeni terveket.

A párt tisztségviselőinek a megválasztása után Orbán Viktor ismét színpadra állt, hogy beszédet mondjon a kongresszus zárásaként.

VIDEÓ:

.

Forrás: Magyar Nemzet



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Adorján Bélát választotta újra elnökévé a Jobbik

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Ősszel eljön az ellenállás, a patrióták nagy nemzeti mozgalmának az ideje

cs3-szerkeszto

Kivezetik a kamatstopot, több mint kétszázezren kerülnek nehéz helyzetbe

cs3-szerkeszto

Életbe lépett a migrációs paktum – komoly terhek várhatnak Magyarországra

cs3-szerkeszto

Leszámolás: Magyar menesztette annak a Kehinek a vezetőjét, amely súlyos problémákat tárt fel a korábban általa vezetett Diákhitel Központnál

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Újra szabad a garázdálkodása a bankoknak és multiknak

cs3-szerkeszto

Győrfi Pált is utolérte a tisztogatás, már nem ő az OMSZ szóvivője

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence köbméterben méri az ingatlanjai méretét

cs3-szerkeszto

„Tartson ki!” – Szimpátiatüntetést tartottak vasárnap a Sándor-palotánál

cs3-szerkeszto