Belföld

Adorján Bélát választotta újra elnökévé a Jobbik

Újabb két évre kapott bizalmat Adorján Béla, akit a Jobbik Magyarországért Mozgalom tisztújító rendezvényén ismét a párt elnökévé választottak.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom tagsága újabb két évre Adorján Bélának szavazott bizalmat, így továbbra is ő vezeti a pártot. Az újraválasztott elnök beszédében az elmúlt időszak eredményeit értékelte, kiemelve, hogy a Jobbik az ország valamennyi térségében jelen van, valamint mind a 104 országgyűlési egyéni választókerületben képes volt jelöltet állítani.

Adorján Béla szerint azt is sikernek tekinthetik, hogy az elmúlt években több korábbi aktivista és párttag tért vissza a mozgalomba. Úgy fogalmazott, mindez igazolja, hogy a leköszönő elnökség által kijelölt irány helyes volt.

Az elnök hangsúlyozta, hogy a Jobbik a jövőben is határozottan nemzeti és szuverenista politikai erőként kíván részt venni a magyar közéletben, a magyar emberek érdekeinek képviseletét tartva szem előtt.

A tisztújítás során az alelnökök személyéről is döntöttek. A következő ciklusban Baucsek Rajmund, dr. Gyüre Csaba, Révi Attila és Kesztyüs Attila segíti alelnökként az elnök munkáját.

.

Fotó: Jobbik Magyarországért Mozgalom



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto

Mi Hazánk: Kapitány István és a Tisza ne veszélyeztessék a hazai üzemanyag-ellátást!

cs3-szerkeszto

Újabb üzemanyag-drágulás jön péntektől 

cs3-szerkeszto

Alkotmányos patthelyzet alakulhat ki a tiszás alaptörvény-módosítás miatt

cs3-szerkeszto

Brutális áremelkedés jön a benzinkutakon, és már a védett ár sem jelent mentőövet

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Ha az elnököt erőszakkal megfosztják a hivatalától, akkor Magyarországnak joga van ellenállni

cs3-szerkeszto

Megszavazták az alaptörvény módosítását

cs3-szerkeszto

Áder János: Meg kell állítani a politikai lincshangulatot

cs3-szerkeszto