Szentes

Kiemelkedő helyen végeztek a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai a Hungarikum Vetélkedőn

Több mint 300 csapat közül jutottak az országos döntőbe a szentesi „Vizslák”.

Kiváló eredményt értek el a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanulói a 2026-os Hungarikum Vetélkedőn. A Bullás Zsófia, Dubi Lara és Kivált Veszta alkotta „Vizslák” csapat több mint 300 induló közül jutott be a lakiteleki országos elődöntőbe, majd a döntőbe is, ahol végül az előkelő 11. helyen zárt.

A versenyre a csapat egy előzetesen elkészített projektmunkával kvalifikálta magát. Az április 28–29-én megrendezett lakiteleki elődöntőben a magyar pásztor- és vadászkutyákat mutatták be élményszerű formában, amellyel bekerültek a legjobb 12 közé.

A döntőben már a szentesi szivattyútelep bemutatásával versenyeztek tovább. A diákok személyesen is felkeresték a helyszínt, ahol fényképeket készítettek és információkat gyűjtöttek a prezentációhoz. A projektmunkák mellett mindkét napon hungarikumokkal kapcsolatos kvízfeladatokat is meg kellett oldaniuk, amelyek pontjai beleszámítottak a végső eredménybe.

A csapat felkészítő tanára Cseh Lajos volt. A versenyzők nemcsak értékes helyezéssel, hanem számos új élménnyel, tapasztalattal és inspirációval tértek haza. A Horváth Mihály Gimnázium közössége joggal lehet büszke a fiatalokra, akik országos szinten is sikeresen képviselték Szentest.

FOTÓK:

.

Fotók: HMG



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto

Egy nap sem kellett: 24 órán belül elfogták a szentesi kerékpártolvajt

cs3-szerkeszto

Véradást szerveznek a légimentőkkel Szentesen – egyetlen segítséggel akár három élet is megmenthető

cs3-szerkeszto

Honeybeast nagykoncerttel ünneplik augusztus 20-át Szentesen

cs3-szerkeszto