Csongrád Kistelek Szentes Térség

Baranyi László: Bármely folyó árad is, az árhullám bizonyos idő után levonul!

“Akit nem lehet megvezetni, az tudja, legfontosabb a nemzeti öntudat építése, a nemzetgazdaság és hazánk felemelése!” – fogalmaz a Mi Hazánk Mozgalom vármegyei elnöke.

Választáselemző és iránymutató találkozót tartott Királyhegyesen a Mi Hazánk Mozgalom Csongrád-Csanád vármegyei tagsága, valamint az ifjúsági szervezet delegáltjai és a párt vezetősége. Az eseményről Baranyi László vármegyei elnök számolt be közösségi oldalán.

A politikus bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a Mi Hazánk Mozgalom megalakulása óta kitart elvei mellett, és a jövőben is a nemzeti öntudat erősítését, a nemzetgazdaság fejlesztését és Magyarország felemelését tekinti egyik legfontosabb céljának.

Baranyi László köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a királyhegyesi egyeztetésen, és hozzájárultak a közös munka sikeréhez. Mint fogalmazott, a mozgalom továbbra is őszintén és egyenes gerinccel kívánja szolgálni a hazát.

.

Fotók: Baranyi László



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Marihuánaültetvényt számoltak fel a rendőrök Szentes határában – apa és fia is gyanúsított lett

cs3-szerkeszto

Fokozott katonai jelenlétre és hanghatásokra kell készülni Szentes térségében

cs3-szerkeszto

Új segédápolók állnak munkába Szentesen – 18 szakember erősíti a betegellátást

cs3-szerkeszto

Új csoportszobával bővül a kisteleki Szivárvány Óvoda

cs3-szerkeszto

Három csongrádi iskola is arany minősítést szerzett az Aktív Iskola Programban

cs3-szerkeszto

Megválasztották Csongrád Város Borát és a közönség kedvenceit

cs3-szerkeszto

Elismeréseket adtak át a szentesi műszaki ezred csapatünnepén

cs3-szerkeszto

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta javasolja, hogy kormányablakbusz települjön ki Szentes több pontjára

cs3-szerkeszto