14. alkalommal rendezték meg pünkösd idején Csongrádon a térség egyik legkülönlegesebb és legnépszerűbb diáksport-eseményét, a sárkányhajó versenyt. A Kis-Tiszán zajló megmérettetés mára hagyománnyá vált, és a környéken továbbra is egyedülállónak számít.
A versenyen idén közel 180 diák állt rajthoz. Az általános iskolások hat, míg a középiskolások három csapattal neveztek. A sárkányhajókba a 20 fős legénység mellé egy kormányos és egy dobos is helyet foglalt, akik kulcsszerepet játszottak az összehangolt evezésben.
A lebonyolítás szerint minden csapat két futamot teljesített, hiszen két hajó állt rendelkezésre, így minden induló mindkét hajóval evezte végig a kijelölt távot. A versenyzőket motorcsónak kísérte a vízen a biztonság érdekében. A végső sorrendet a két futam összesített időeredménye döntötte el.
Az időjárás ezúttal kedvezett a rendezvénynek, mivel napsütés és kellemes hőmérséklet fogadta a résztvevőket, bár az időnként megerősödő szél néhol alaposan megnehezítette a csapatok dolgát, és a futamok kimenetelébe is beleszólt.
Az általános iskolások versenyében a Piroskavárosi Általános Iskola csapata bizonyult a legjobbnak. Második helyen a Felgyői László Gyula Általános Iskola végzett, míg a dobogó harmadik fokára az Erasmus csapata állhatott fel. A negyedik helyet Bokros szerezte meg, ötödik lett a B.J.G. csapata, míg a hatodik helyen a Galli János Általános Iskola végzett.
A középiskolásoknál különösen izgalmas futamokat láthatott a közönség. A legjobb egyéni futamidőt ugyan a Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola csapata érte el, ráadásul egy percen belüli idővel, ami abszolút csúcsidőnek számít, az összesített eredmény azonban végül más sorrendet hozott. Harmadik helyen a Diana csapata végzett, második lett a Bársony, míg az első helyet összesítésben a B.J.G. szerezte meg.
A rendezvényt végig remek hangulat jellemezte, lelkes diákok, hangos szurkolótáborok és sportszerű versenyzés tette emlékezetessé a napot. Különleges pillanatot jelentett, hogy a felgyői bölcsődések is kilátogattak a versenyre, ahol nemcsak testközelből figyelhették a nagyobbak küzdelmét, hanem be is szállhattak a sárkányhajóba, sőt a dobolást is kipróbálhatták. Ez a kedves és egyedi élmény a legkisebbek számára is felejthetetlenné tette a vízi sportok világával való találkozást.
FOTÓK:
- Hirdetés -








