Idén utoljára. Holnap már csak jókívánságnak lesz helye! Megkaptam valakitől, hogy “nem látom mi megy ebben az országban”. Nos, én ezt látom. 18-36% helyett egykulcsos...
A csongrádi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 16 éves tömörkényi lány megtalálásában. A Csongrádi Rendőrkapitányság 06020/157/80/2019. Kör számon körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen...
Egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a Professzionális felkészítés a tudatos külpiacra lépéshez kis- és középvállalkozások (kkv) számára elnevezésű kiemelt pályázati felhívás – jelentette be a Pénzügyminisztérium...
Az adventi időszak egyfajta számadást is hordoz magában. Ön miként élte meg a mostanit? Igen, a karácsonyra való felkészülés napjaiban az ember befelé fordul, és...
Az Európai Unió gazdaságának lassulása és a világgazdasági kockázatok miatt a Pénzügyminisztérium 2020 első felében újabb gazdaságvédelmi akciótervet terjeszt a kormány elé – közölte vasárnapi...
A sofőr életét vesztette, amikor autójával árokba csapódott Hódmezővásárhely mellett, hajnalban. Makó felől haladt az Audi, amikor egy balra ívelő kanyarban az autó kisodródott, majd...
Harminc, ötven, de akár hetven százalékal is olcsóbbak lehetnek most egyes termékek. A nagy kedvezmények miatt mindenhol tömeg volt az üzletekben. A fővárosban az egyik...
Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonját, miután az idényzáró malajziai futamon összetettbeli riválisa műszaki hiba miatt nem szerzett pontot,...
Gyászol a Fradi-család. Életének 92. évében elhunyt dr. Springer Miklós, a Ferencvárosi Torna Club alapító elnökének, dr. Springer Ferencnek az unokája, a klub elnökségi tagja, az...
December 20-án debütált a Netflix-en, Henry Cavill főszereplésével készült sorozat a Vaják. Andrzej Sapkowski írásain alapul, habár magát az univerzumot feltehetőleg sokan többen ismerik a The Witcher-videojátékokból, amik ugyan...