Az adventi időszak egyfajta számadást is hordoz magában. Ön miként élte meg a mostanit?
Igen, a karácsonyra való felkészülés napjaiban az ember befelé fordul, és ezt most az is indokolta, hogy az elmúlt év nagyon zajosra sikerült, és kifejezetten jól esett visszavonulni néhány napra a közéletből. Fel kellett készülni lélekben az ünnepekre és az azokat követő időszakra.
Említette, hogy „zajosra sikerült” az Ön számára az idei év. Nyilván ebben oroszlánrésze volt annak is, hogy Önt választották az akadémiai rendszerből kiváló Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) elnökének. A balliberális média nem méltányolta a kormányzati szándékot, emellett Önt is célba vették, majd a legújabb mantra az, hogy veszélyben van a tudományos munka, a kutatás szabadsága. Ez valóban így van?
Nézze, a tudományos munka nem szervezeti keretektől függ. Véleményem szerint nem csupán modernizálásra és fejlesztésre van szükség, de azt is sokkal pontosabban meg kellene határozni, hogy egy adott terület tanárának, professzorának mennyit kell kutatnia, illetve ebből a kutatásból mennyit kell átadnia a diákjainak. Úgy gondolom, tisztázni kellene, ki, mennyit taníthat, meddig terhelhető órákkal. Nyilvánvalóan mindenkinek az az érdeke, hogy a frissen megszerzett tudását majd tovább tudja adni a kutató, de meggyőződésem, hogy egymás rovására a kutatás és a tanítás nem mehet. Az elmúlt fél évben részletesen tanulmányoztam a kutatói hálózat működését. Több nemzetközi megbízás hiúsult meg, mert a közbeszerzési törvény nem tette lehetővé, hogy amire el kellett volna kezdeni a kutatást, addigra beszerezzék az eszközöket. Négyéves pályázatok esetében a szükséges eszközöket gyakran a harmadik évben tudják beszerezni. Jó lenne, ha legalább a rutinfeladatokkal kapcsolatos eszközöket nem kellene közbeszerzési eljárás útvesztőin keresztül futtatni.
Ez viszont nem politikai kérdés.
Természetesen nem, ugyanis még az Európai Unió is megszabja a prioritásokat, amikor kiírja a pályázati pénzeket. A prioritások mindig a társadalom számára jelentenek fontos kutatási területeket. A kormány csak a társadalmi elvárásokat közvetíti. A térség országai közül mi vittük el a legtöbb uniós pályázatot, azonban az is tény, hogy az újonnan csatlakozó tizenhét ország az uniós pályázatok mindössze öt százalékát szerezte meg, ami rettentő kevés. Tény, hogy a magyar tudomány a rendszerváltás óta egyre kevesebb pénzt kap, megindult a lecsúszása, a kormányzati felismerés az, hogy „kis pénz, kis foci”, vagyis, hogy ha eredményt akarunk, a jelenleginél sokkal több forrást kell becsatornázni ebbe a szektorba. Nem ismételhető elégszer, hogy a hatékonyság növelése a kulcs. Bizalmatlanságot keltettek az Akadémia irányába, és a volt akadémiai hálózat olyan társadalmi légkörbe került, amelyben nem állt ki a társadalom az Akadémia mellett. Hogy most az ELKH-nak sikerül-e elfogadtatni magát a tudomány irányában bizalmatlanná vált társadalommal, ez attól függ, hogyan tud működni a jövőben.
A színházak évi 120 milliárdja mellett eltörpül a kutatás 17,5 milliárdos támogatása
Vagyis mennyi forrást tudnak biztosítani hozzá?
Ha igaz az, hogy a színházak évi 120 milliárdot kapnak, az ELKH hálózata pedig mindössze 17 és felet, akkor itt súlyos aránytalanságok vannak a társadalmi hasznot és egyebeket tekintve. Ezt meg kellene gondolnia a politikai döntéshozóknak, hiszen itt el kellene gondolkodni, hogy amely szervezet az emberiség előrehaladásáért is dolgozik, amely a találmányaival a gazdasági fellendülést hozhatja, annak miért csak a szórakozást jelentő színházak támogatásának a tizede jut a költségvetésből.
Szerintem sokan értik, mire gondol. Megfogalmazódtak olyan vádak is, hogy teljesen felesleges a gigantikus támogatás, úgysem tudnak eredményeket felmutatni. Vagy ha mégis, azt nem ismerik el. Változott a magyar tudományos élet megítélése a nemzetközi színtéren?
Ez egy komplex kérdés, hiszen messzemenően honorálják külföldön a teljesítményt, a magyar tudósok külföldön tényleges elismerésben részesülnek. De van egyfajta diszkrimináció. Az Union Académique Internationale-t (a humán akadémiák szövetségét) 1919-ben alapították, elsősorban azzal a céllal, hogy a háborúban részt vevő, egykor ellenséges országokat közös kutatásban hozzák össze, tehát olyan kutatásokat támogassanak, amelyben legalább két akadémia működik együtt. Novemberben meghallgattuk az ünnepi beszédeket az alapítás századik évfordulóján, amiből viszont valamiért kimaradt, hogy a vesztes hatalmakat ebből kizárták. Magyarország is csak jóval később csatlakozhatott a szervezethez. Aztán jött a második világháború, és mi bizonyos értelemben még mindig a vasfüggöny mögött vagyunk.
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
- Hirdetés -