Kék Hírek Térség

A vármegyénkben prostituáltakat futtató nő ellen indult eljárás

Eljárás indult egy nő ellen, aki a vármegyénkben prostituáltak futtatásában vett részt. A bíróság elrendelte a letartóztatását – tájékoztatta portálunkat a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Grósz Tamás közölte, a megalapozott gyanú szerint a nő és férje 2023-ban több vármegye területén irányította és szervezte prostituáltak tevékenységét. A házaspár rendszeresen drogot értékesített a sértetteknek, ezzel vonták befolyásuk alá őket. Ezután prostitúcióra kényszerítették a nőket, az ebből származó pénzt pedig elvették tőlük.

Az emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmény miatt indult bűnügyben az ügyészség a szökés-elrejtőzés, a büntetőeljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását, amit a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelt – tudatta az ügyész.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Egy 32 éves férfi betört egy szentesi családi ház udvarára, néhány nap alatt elfogták a rendőrök

cs3-szerkeszto

Teherautó és személyautó ütközött a szentesi elkerülőn, lezárták az utat

cs3-szerkeszto

Kigyulladt egy elektromos kerékpár Szentesen

cs3-szerkeszto

Kristállyal és fűvel üzletelt egy férfi Mindszenten

cs3-szerkeszto

Bicikliről lopta el a pénztárcát Szentesen, a rendőrök gyorsan a nyomára bukkantak

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Tűz pusztított egy ópusztaszeri tanyán, a lakóépületet megmentették a tűzoltók

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto