Térség

Halálos autóbaleset történt Hódmezővásárhelynél

A sofőr életét vesztette, amikor autójával árokba csapódott Hódmezővásárhely mellett, hajnalban.

Makó felől haladt az Audi, amikor egy balra ívelő kanyarban az autó kisodródott, majd az árokba csapódott, ahol az oldalán állt meg. A gépkocsiban egyedül utazó középkorú férfi beszorult, őt csak a tűzoltók tudták kiemelni. A mentők megpróbálták újraéleszteni, de a helyszínen belehalt sérüléseibe. Ezen a szakaszon sebességkorlátozás van érvényben, azt, hogy mennyivel ment, vagy a páralecsapódás miatt csúszott-e meg, a rendőrség még tovább vizsgálja.

A baleset miatt teljesen lezárták a 4415-ös út ezen szakaszát.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesiek, csongrádiak vigyázzatok! Idén a szokásosnál is korábban jöhetnek a kullancsok!

Szabó Viktor

Óvatosan a Szentes, Csongrád és Kistelek környéki utakon (is)!

Szabó Viktor

Jó hír a szentesi és csongrádi autósoknak is! Könnyebbség jön a gépjárműadó fizetésben!

Szabó Viktor

Munkácsy, a festőfejedelem musicalt mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház

Szabó Viktor

Farkas Sándorral is tárgyalt Navracsics Tibor Szegeden

Szabó Viktor

Szentesiek, csongrádiak figyelem! Életbe lépett a „vörös kód”!

Szabó Viktor

A Szentest és Csongrádot útba ejtő Volánbuszokat is élőben követheti a telefonján

Szabó Viktor

Szentesre és Csongrádra is markáns lehűlés érkezik

Szabó Viktor

Boldog új évet, Cs3.hu Család!

Szabó Viktor