Szentes

Merülés a honvédség világába – Búvártábort rendeztek a fiataloknak Szentesen + GALÉRIA!

A Magyar Honvédség II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezrede ismét Szentesen rendezte meg a Honvédelmi Táborokkeretében a nagy népszerűségnek örvendő Búvártábort, amely egyedülálló lehetőséget kínál a 13–18 éves fiataloknak, hogy betekintést nyerjenek a katonai búvárkodás világába.

A tábor öt napon át zajlik, és mintegy 30 fő vett részt rajta az ország különböző pontjairól. A jelentkezők között kadétok is találhatók, akik – ahogy Molnár Viktor százados fogalmazott – „a katonai életforma és a víz alatti világ különleges találkozását tapasztalják meg”.

„A táborozók a víz alatti létbe kóstolhatnak bele, miközben megtapasztalják a katonás rendet és napirendet is. Ez nem csupán fizikai, de mentális kihívás is számukra, egyfajta személyes próbatétel” – tette hozzá Molnár Viktor.

Nem csak medencében merülnek

A program nem merül ki az elméleti oktatásban és medencés gyakorlatokban: a résztvevők élővízi környezetben is merülnek, valamint különböző vízi járművekkel – például roham- és motorcsónakokkal – ismerkednek meg. A hét csúcspontja a nyílt vízi merülés, ahol a fiatalok élesben is kipróbálhatják az eddig tanultakat.

„A búvárkodás mellett vízi kosárlabda, csónakázás, rohamcsónakos foglalkozások is szerepelnek a programban. Ezek célja nemcsak a szórakoztatás, hanem a koordináció, a csapatmunka és a bátorság fejlesztése is” – mondta el a százados.

Katonás rend, valódi élmények

A fiatalok a laktanya területén katonai sátrakban laknak, napirendjük szigorúan katonás rend szerint zajlik – ezzel is ízelítőt kapva a honvédség mindennapjaiból. A cél az, hogy a résztvevők hiteles környezetben, valódi katonai eszközökkel és szakemberek vezetésével élhessék át, milyen a „katonabúvár élet”.

A zárónapon a táborozók bemutató merülésekkel és gyakorlatokkal készülnek a szüleik számára, hogy megmutathassák, mennyi mindent tanultak a hét során.

„Egy ilyen tábor élményt és irányt is adhat: aki eddig csak érdeklődött, most akár el is köteleződhet a honvédségi pálya felé” – összegezte tapasztalatait Molnár Viktor.

A Honvédelmi Táborok célja, hogy a fiatalok testközelből ismerkedhessenek meg a Magyar Honvédség világával, miközben önismeretet, fegyelmet és gyakorlati tudást szereznek. A búvártábor ennek egyik leglátványosabb, legélménydúsabb formája – és minden résztvevő számára maradandó emlék.

Rohamcsónakokkal a Tiszán

A tábor egyik legizgalmasabb programeleme a keddi rohamcsónakos és motorcsónakos foglalkozás volt, amely nemcsak látványos, de szorosan kapcsolódik a Magyar Honvédség műszaki ezredének mindennapi tevékenységéhez is.

Debreceni László főtörzsőrmester, a Hídépítő Zászlóalj Műszaki Felderítő Raj parancsnoka portálunknak elmondta, hogy ezeket a vízi járműveket elsősorban hídépítési feladatoknál, kis létszámú erők gyors átcsoportosításánál, illetve alsó- és felső víziőrként használják – tehát kifejezetten mozgékonyságot igénylő helyzetekben. A kompakt hajók 6–10 fő szállítására alkalmasak, és akár 30–40 km/órás sebességre is képesek.

A táborozók megismerték a csónakázás alapvető szabályait is: például azt, hogy mindig a hossztengely mentén ildomos mozogni, mivel ezek a csónakok könnyen megbillenhetnek, ha nem megfelelően használják őket. 

GALÉRIA:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Reál tehetségek is versenyben a Zsoldosban

cs3-szerkeszto

Több mint száz alkalommal adhatott el drogot egy 33 éves szentesi férfi

cs3-szerkeszto

Két autó is az árokban kötött ki Szentes és Fábiánsebestyén között

cs3-szerkeszto

A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

cs3-szerkeszto

Jubileumi hálaadásra hívja a házaspárokat Zsadányi József szentesi plébános 

cs3-szerkeszto

Pénteken vesznek búcsút Szentes egykori alpolgármesterétől

cs3-szerkeszto

Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott – ma sem maradtunk szentesi gól nélkül

cs3-szerkeszto

Drogprevenció és online biztonság a középpontban – Szentesen járt a Vármegyejáró 3.0

cs3-szerkeszto

Úton vannak Csongrádra, Szentesre, Kistelekre és a térségbe a gólyák Afrikából

cs3-szerkeszto