Csongrád

A csongrádi értéktár része lett a Nagyboldogasszony-templom egyedülálló betleheme

Hosszú évtizedek óta Csongrád egyik legkülönlegesebb karácsonyi kincse a Nagyboldogasszony-templomban elhelyezett betlehem, amely 2025. december 15-én hivatalosan is bekerült a Csongrádi Értéktárba. A döntést a Csongrádi Település Értéktári Bizottság hozta meg, elismerve a szoboregyüttes művészeti, történeti és közösségi jelentőségét.

A betlehem 21 faragott figurából áll, amelyeket Máriahegyi János készített hársfából, nagy műgonddal és részletgazdagsággal. Magyarországon mindössze egy másik hasonló alkotás ismert, amely szintén az ő munkája és Tokajban található, kevesebb figurával. Ennek köszönhetően a csongrádi betlehem a maga nemében egyedülállónak számít.

Az alkotás különlegessége nem csupán a figurák számából és kidolgozottságából adódik, hanem hogy a fő alakok között megjelenik a három szent király: Szent István, Szent László és Szent Imre. A szereplők magyar népviseletben láthatóak, ami tovább erősíti a betlehem nemzeti jellegét.

A betlehem 1943-ban került Csongrádra, amikor Szedlacsek István plébános a városba hozta. Azóta is itt őrzik, és minden évben bemutatják a hívek és a látogatók számára a karácsonyi időszakban. A betlehemi szoboregyüttes december 24-től, Jézus születésének ünnepétől Vízkeresztig tekinthető meg a Nagyboldogasszony-templomban. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Új parkoló segíti a hajósokat a csongrádi sólyapályánál

cs3-szerkeszto

Június 29-én és 30-án féláron csobbanhatnak a vendégek a csongrádi uszodában, újdonságként páraernyők is hűsítik a vendégeket

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Július 4-én érkezik a népszerű FireCross verseny Csongrádra a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Óriási érdeklődés övezte a Csongrádra érkező egészségügyi szűrőkamiont

cs3-szerkeszto

Nyári járatok indulnak Csongrádon a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Megnyílt a gyerekpancsoló Csongrádon, hamarosan az 50-es medence és a csúszda is indul

cs3-szerkeszto

Kiváló minősítést kapott a Körös-torok vize

cs3-szerkeszto