Vélemény

Moderari: Hősök nélkül (?) I.

Olvasónk, Moderari írását változtatás nélkül közöljük. 

“Hősök nélkül (?) I.

Sokat gondolkodtam, hogy min múlik el a siker. Az egyén sikere, a család sikere, a közösségek, városok, országok sikere.

Arra jutottam, hogy a sikerest a sikertelentől egyetlen dolog különbözteti meg: a hit; aki hisz, az képes megbirkózni a nehézségekkel, és nagy eséllyel előrébb jut. 

A hit a közösségi térben is értelmezhető fogalom. Igazság szerint a közösségi térben értelmezhető igazán. 

A vallás évezredeken keresztül az isteni jelenlétbe vetett hit által egyesítette a közösségeket, legyen az városállam, vagy birodalom. 

Aztán a francia felvilágosodás filozófusainak nyomán az európai kultúrkör lassan, de biztosan eltávolodott a vallásos hittől. 

Az istenek nélküli kor mégsem lehetett meg hit nélkül. Új mítoszokat teremtettek hát. Volt itt vérmítosz, faji mítosz, szociális mítosz. E mítoszok diadalával aztán létrejöttek az írott történelem legkegyetlenebb diktatúrái. Százmilliók haltak kínhalált az ezt követő forradalmakban, háborúkban, és az embertelen rezsimek halálgyáraiban.

A mítoszok rettentő fénykora a XX. század eleje-közepe volt. Aztán elmúlt ez is. 

Rájöttünk, hogy nekünk emberi példaképek, hősök kellenek. 

Lettek hőseink. A szocializmusban itt voltak nekünk a honvédő hősök, a munka hősei, vagy a „békeharcosok”; tőlünk nyugatabbra meg az igazság magányos bajnokai, akik colt-tal, vagy rendőrjelvénnyel védelmezték önfeláldozóan a közösséget. 

Még politikusból is lehetett hős. Az egyik a politikailag el nem kötelezett országok közösségét építette, és békét tartott a békétlen népei között. A másik szembeszállt a sztálinista diktatúrával és remény nélkül vette fel a harcot a megszállókkal. A harmadik megakadályozta az atomháborút és felszámolta a kíméletlen, gyilkos elnyomást. Volt, aki embert küldött a Holdra. Mások véget vetettek a hidegháborúnak, és félelem nélküli életet ígértek az egész világnak. 

A hősök példája aztán emberfeletti teljesítményekre tett bennünket képessé. A háború által lerombolt országok újjáépültek, és néhány évtized elteltével addig sosem látott jólétben kezdtünk élni. Az orvostudomány a világ legeldugottabb szegletében is felszámolta a járványokat, véget ért a gyarmati rendszer, a diktatúrák először „emberarcú”-vá váltak, majd eltűntek.

Daliás idők voltak. Elhittük, hogy a világ lehet jó. Hittük, hogy mi sem fogunk meghátrálni, ha ránk kerül a sor. 

Szép volt, de mára a hőseink elkoptak, elkoptatták őket. Sorban kiderült róluk, hogy tilosban parkoltak, viszonyuk volt a gyakornokukkal, tiltott kampánypénzeket fogadtak el; azt meg már nem is sorolom, hogy mostanában miféle mocsokban hempergetik őket. 

Pedig nekünk hősök kellenek, mert nélkülük a hitünk utolsó foszlányai is eltűnnek. Pedig küzdeni, jól küzdeni, becsülettel, eredményesen küzdeni csak hittel lehet.

Érdemes hát körülnéznünk, manapság milyen a választék hősökből …

Moderari“



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Visszalép őseim szeretett hazája 50 évet

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Döbbenet! Rátámadt az egyházra is, ahogy nagy elődei is tették

cs3-szerkeszto

Dócs Dávid: Nem a telefonos rablás a legnagyobb gond Magyar Péterrel

cs3-szerkeszto

Hajnal Gyöngyi: Kisember a Vatikánban járt

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Ébresztő mag népe, míg nem lesz késő!

cs3-szerkeszto