Sport

Michelisz Norbert világkupa-győztes

Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonját, miután az idényzáró malajziai futamon összetettbeli riválisa műszaki hiba miatt nem szerzett pontot, a magyar versenyző pedig ötödik lett.

    A 34 éves, hímesházai születésű Michelisz pályafutása legnagyobb sikerét érte el Sepangban a WTCR bajnoki címének megszerzésével, 2017-ben az akkor még túraautó-világbajnokságnak (WTCC) nevezett sorozatban volt második.
    A 14 körös sepangi zárófutamot Michelisz kezdte a pole pozícióból, mellőle pedig riválisa, Esteban Guerrieri (Honda) startolt. A rajtnál az argentin pilóta azonnal elment Michelisz mellett, akit a harmadik helyről induló spanyol Mikel Azcona (Cupra) is megelőzött az első kanyarban. A magyar versenyző aztán még egy pozíciót veszített a svéd Johan Kristofferssonnal (Volkswagen) szemben, majd a versenybíróság egy kicsúszott autó műszaki mentésének az idejére a pályára küldte a biztonsági autót.
    A safety car a negyedik kör végén állt ki a mezőny elől, és az élen száguldó négyes, Guerrieri, Azcona, Kristoffersson, valamint Michelisz óriási csatába kezdett, amelynek során szinte csak millimétereken múlt, hogy a versenyautók ne érjenek össze, vagy hogy valamelyik versenyzőnek fel kelljen adnia a futamot. Egy környi küzdelem után Azcona állt az élre, őt Kristoffersson követte, Guerrieri pedig folyamatosan lassulni kezdett, s előbb Michelisz, majd szinte az egész mezőny elment mellette. Mint kiderült, az argentin versenyzőnek műszaki problémája volt, csapatrádión azt közölte, hogy vége a futamának, és bár a boxból arra bíztatták, hogy ne adja fel, a nyolcadik körben már 10. volt, és a folytatásban egyre hátrébb csúszott.
    Michelisznek így egyetlen feladata maradt, mégpedig az, hogy célba érjen, ezt pedig az ötödik pozícióban haladva teljesítette is a magyar pilóta, aki ezzel megszerezte a WTCR bajnoki trófeáját.
    Az idényzáró futamot Kristoffersson nyerte, Azcona ért célba másodikként, az olasz Kevin Ceccon (Alfa Romeo) pedig harmadikként.
    Michelisz ebben a szezonban 30 futamból ötöt nyert meg, és végül 370 ponttal, 21 pontos előnnyel lett világkupa-győztes.
    “Egészen hihetetlen, hogy megcsináltuk, pedig ez a malajziai záró hétvége nagyon trükkös volt a három futammal, a váltakozó időjárási körülményekkel, és mindennel, ami a pályán történt” – nyilatkozta a verseny után Michelisz. “Ez a siker a csapaté, a családomé, a barátaimé, és az összes magyar szurkolóé, aki az elmúlt több mint tíz évben mögöttem állt” – tette hozzá a WTCR új bajnoka.

MTI

– Hirdetés –

Hasonló bejegyzések

Bánhidi Bence a Pick Szeged játékosa koronavírusos – üzent a szurkolóknak

cs3_admin

Megszenvedett a továbbjutásért a MOL Vidi

cs3_admin

Kiállítják Budapesten a BL-, az El- és a Szuperkupát

cs3_admin

A Fradi megverte a Dinamo Zagrebet a BL-ben!

Endre Araczki

Elhunyt Selmeci Sarolta egykori szegedi kézilabdázó

Endre Araczki

A US Openen a harmadik fordulóig jutott Fucsovics Márton feljött a 61. helyre a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján.

Endre Araczki

1000. Forma-1-es futamára készül a Ferrari

cs3_admin

Biztatóan játszottunk a Honvéd otthonában

Endre Araczki

A tegnapi török magyar margójára

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább