Második alkalommal rendezik meg a Szegvári Őszi Futófesztivált: október 24-én ismét benépesül a Károlyi-kastély környéke. A tavalyi rendezvény folytatásaként idén 800 méteres, 4, 8 és 21 kilométeres távokon állhatnak rajthoz a futók, az összdíjazás pedig 700 ezer forint lesz.
A szervezők legfeljebb 200 futó nevezését tudják fogadni. A versenyen chipes időmérést alkalmaznak, az eredmények online is követhetők lesznek, a pálya frissítőpontjain pedig gondoskodnak az indulók energiájának pótlásáról. A célba érkezőket meleg ebéddel várják, és minden teljesítő befutóérmet kap.
A verseny több korosztályban zajlik: valamennyi távon a fiú- és lánykategóriák első három helyezettje érmet, valamint Decathlon-ajándékutalványt kap. A rendezvény teljes díjazása eléri a 700 ezer forintot.
A szegváriak számára külön kedvezménnyel készülnek: szegvári lakcímkártyával a nevezés ingyenes. Más indulók számára az október 17-ig elérhető kedvezményes nevezési díj távtól függően 1500 és 5000 forint között alakul, ezt követően normál áron, online vagy a helyszínen lehet nevezni.
A II. Szegvári Őszi Futófesztivált október 24-én rendezik meg, a központi helyszín a szegvári Károlyi-kastély lesz. A nevezési felület már megnyílt.

- Hirdetés -
