Belföld

Nagy Márton: a kormányzati intézkedések hatásosak, augusztusban az infláció mértéke idei mélypontjára süllyedt

Az előző hónapokhoz hasonlóan augusztusban is a piaci várakozásoknak megfelelő alacsony szinten maradt az infláció – értékelte a legfrissebb adatokat keddi közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján az infláció 2024 augusztusában éves összevetésben 3,4 százalékot ért el. Az éves infláció mérsékelt és kedvező alakulása mellett, az előző hónaphoz, azaz 2024 júliusához viszonyítva a fogyasztói árak nem változtak.

A közlemény felidézte: éves alapon a háztartási energia ára 4,3 százalékkal ezen belül a vezetékes gázé 9,4 százalékkal, az elektromos energiáé 1,7 százalékkal lett olcsóbb, a járműüzemanyagok ára pedig 2,9 százalékkal csökkent. 

Havi összevetésben kiemelhető, hogy a megelőző hónaphoz képest az élelmiszer árak átlagosan nem változtak, ugyanakkor az élelmiszereken belül a tojás 2,3 százalékkal, a száraztészta 1,7 százalékkal, a párizsi és a kolbász 1,4 százalékkal, míg az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 1,2 százalékkal kerültek kevesebbe. Mindezek kedvezően hathatnak a fogyasztás alakulására.

Közleményében a miniszter megjegyezte: az élelmiszerárak dezinflációját a mezőgazdasági termelői árak jelentős mértékű visszaesése okozza, ami előre vetíti, hogy egyes élelmiszer termékpályákon még csökkenhetnek az árak a következő hónapokban, ami tovább erősítheti a kereslet növekedését.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az adatokat értékelve emlékeztetett, hogy a kormány már a tavalyi év folyamán sikeresen letörte, majd tartósan alacsony szintre szorította vissza a háborús helyzet és a szankciók miatt megugrott inflációt, amelynek mintegy 80 százaléka kínálat oldali volt.

Az infláció alacsony szinten tartása érdekében, a kormány továbbra is fenntartja az olyan célzott és hatékony intézkedéseket, mint az online árfigyelő rendszer, amely 2023. július 1-je óta jelentős mértékben hozzájárul a kiskereskedelmi verseny élénkítéséhez és az infláció kontrol alatt tartásához.

A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a tartósan alacsony infláció kiszámíthatóságot és a magas bérnövekedésnek köszönhetően reálbérnövekedést jelent, így az egyaránt jó a családok és a vállalkozások számára is.

A fizetések vásárlóerejének tavaly szeptember óta tartó növekedése érdemben hozzájárul az óvatossági motívum fokozatos oldódásához, a fogyasztói bizalom erősödéséhez, ezáltal a fogyasztás bővüléséhez.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Mutatjuk, hogyan lesz a szentesieknek és csongrádiaknak is 1 milliós fizetése

cs3_szerk2

Orbán Viktor: azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak

cs3_szerk2

Visszavonulót fújt Magyar Péter Strasbourgban, hiába várták az újságírók

cs3_szerk2

Orbán Viktor: az európai versenyképesség hanyatlása a legsúlyosabb kihívás

cs3_szerk2

Vigyázat, szarvasok!

cs3_szerk2

“Szomorúan kel fel a nap e napon, jó emberek hullottak el Aradon”

cs3_szerk2

Alig háromezer ember volt kíváncsi Magyar Péterékre a közmédia elleni tüntetésen + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Kaszab Zoltán: Máris a Tisza Párt célkeresztjébe került a rezsicsökkentés

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a gazdasági semlegesség célja a családok életszínvonalának megvédés

cs3_szerk2