Belföld

Máris komoly következménye lett Magyar Péterék kordonbontásának, megsérült egy német turista a karmelitánál

Alig több mint két hét kellett ahhoz, hogy valaki kárát lássa Magyar Péter figyeleméhségének.

Az eddig főleg csak a közösségi médiában kormányzó miniszterelnök ugyanis április közepén Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter társaságában lebontotta azt a karmelita kolostornál található és a korábbi ellenzék által sokat kritizált kordont, amely egy építkezéstől tartotta távol az embereket. Most, hogy a kordon már nem tartotta távol a járókelőket az építkezéstől, meg is sérült valaki a helyszínen.

A szerencsétlenül járt férfi esete bizonyítja, hogy a Tisza Párt és a korábbi ellenzék narratívájával szemben 

a kordonok nem Orbán Viktor miatt voltak felhúzva, hanem a várban sétáló turisták biztonsága miatt.

Ahogy ezzel az is világos lett, hogy Magyar Péter számára a közösségi médiában való csillogás többet jelent az emberek biztonságánál.

A hírre először Gulyás Virág hívta fel a figyelmet. Az újságíró a közösségi oldalán azt írta: „ma a Karmelitánál egy német turista fejére esett valami az építkezési területen”. Azon a területen, ahonnan pár hete nagy csinnadrattával bontották el a kordonokat – emlékeztetett. Hozzátette: mindez nem változtat azon a tényen, hogy a terület akkor is és most is építési terület volt. 

“De hát a politikai színházban nem a valóság számít, hanem a látvány”

– hangsúlyozta. Majd rámutatott: a terület nem Orbán Viktor miatt volt elkordonozva, hanem azért, mert itt építkezés folyt és folyik.

Az esettel kapcsolatban a Magyar Nemzet megkereste az Országos Mentőszolgálatot, akik megerősítették a tényt, hogy a helyszínen egy férfi megsérült. 

“A helyszínről egy 50 év körüli férfit könnyebb sérüléssel szállítottak bajtársaink kórházba”

– közölték.

Eközben a Blikk megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, akik a lapnak elmondták, hogy „az I. kerület Színház utcában zajló építkezésen egy állványzatról egy szerszám egy járókelő fejére esett. A sérült férfit a mentők kórházba vitték. Az I. Kerületi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség gyanúja miatt indít eljárást”. A portál információi szerint 

egy racsnis dugókulcs zuhant a járókelő fejére.

Emlékezetes, hogy Magyar Péter és Vitézy Dávid április 15-én a budai Várban tartott látványos sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy elbontják a karmelita kolostornál lévő kordont, valamint azt is, hogy megnyitják a kolostor és a Miniszterelnöki Kabinetiroda korábbi épületét a nagyközönség előtt. 

Ezek után meg is kezdték az emberek biztonságát szolgáló kerítés felszámolását. 

.

Fotó: MW/Takács József



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto

Magyar Péterék döntése csődbe vitte az egyik legnagyobb építőipari vállalatot

cs3-szerkeszto

Eljárás indulhat az augusztus 20-i rendezvényekre kiírt tiszás pályázat miatt

cs3-szerkeszto

Augusztus 20. – Orbán Viktor: voltunk, vagyunk, leszünk

cs3-szerkeszto

Újabb nagy drágulás jön szerdától, emelkedik a benzin és a dízel ára

cs3-szerkeszto