Csongrád

Több mint másfél tonna ponty került a Tiszába Csongrádnál

Jelentős mennyiségű, fogható méretű ponty érkezett a csongrádi Tisza-szakaszra. A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége május végén összesen 1679 kilogramm háromnyaras pontyot telepített a folyó helyi szakaszára.

A telepítés célja a halállomány erősítése és a horgászati lehetőségek javítása. A háromnyaras pontyok már elérték a fogható méretet, így a horgászok akár rövid időn belül is találkozhatnak velük a vízparton.

A szövetség a csongrádi Tisza mellett a szegedi folyószakaszra 2448 kilogramm, míg a makói Marosba 880 kilogramm pontyot helyezett ki.

A haltelepítés jó hír a helyi horgászközösség számára, hiszen a nyári szezon előtt jelentősen növeli az eredményes halfogás esélyét. A szervez

.

Fotók: Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto

Szellemek lebegnek a Vasút utcában Csongrádon

cs3-szerkeszto

Újra látható az ősz varázslatos világa Csongrádon

cs3-szerkeszto