Belföld

Önkormányzati ingatlanok fejlesztésére is pályázhatnak hétfőtől a kistelepülések

Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztésére is pályázhatnak hétfőtől a kistelepülések a Magyar falu programban – hívta fel a figyelmet a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

    Gyopáros Alpár hozzátette: a pályázat által 20 milliárd forintból valósulhat meg orvosi rendelők, óvodák, közösségi terek, művelődési házak, szolgálati lakások és többfunkciós faluházak fejlesztése és kialakítása.
    Jelezte, hogy ezzel párhuzamosan közösségszervezők teljes bértámogatására, illetve közösségi terek működtetésére és közösségi tevékenységek lebonyolításához szükséges eszközök beszerzésére is nyílik pályázati lehetőség.
    Hangsúlyozta: az idén a kedvezményezettek körébe belépnek a kisbolttulajdonosok is. A 2000-nél kevesebb lakossal rendelkező települések kisboltjainak megmentésére és új boltok nyitásának támogatására 45 milliárd forintot különítettek el a programban – ismertette.
    Elmondta, a Magyar falu program eddig kizárólag hazai költségvetési forrásokból gazdálkodott. A program forrásait emelkedő tendencia jellemzi, a költségvetése 2019-ben 150 milliárd, tavaly pedig 210 milliárd forint volt. Ez az idén várhatóan meghaladja a 250 milliárd forintot – tudatta a kormánybiztos.
    Emlékeztetett: a program az ötezer lakosnál kevesebbel rendelkező 2900 magyar települést célozza. Ebből 2500 településen csökkent, a többi településen stagnált vagy minimálisan növekedett a lakosság a program indulása előtti tíz-tizenöt évben. Az elmúlt két évben azonban 900 településen növekedésnek indult a népességszám.
    Az elköltözést fontolgatóknak eltérő problémáik vannak, ezekre megfelelő válaszokat adva jött létre ez a rendkívül összetett program – fogalmazott a kormánybiztos.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Megszólalt Magyar Péter az üzemanyagárakról: aprópénzzel szúrja ki az autósok szemét

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

A bosszúkormányzás következménye: több száz település maradhat ki a fejlesztésekből

cs3-szerkeszto

Kijózanító pofon: Túl magasak a magyar bérek a pénzügyminiszter szerint

cs3-szerkeszto

A Tisza-kormány szerda éjjel bevallotta, hogy tényleg vissza akarta kérni az angol királytól a lipicai lovakat

cs3-szerkeszto

Europion: csökkent a Tisza Párt támogatottsága szeptemberben

cs3-szerkeszto

Rekordhiányt hozott össze a kormány augusztusban

cs3-szerkeszto

Dúró Dóra: óránként egymilliárd forinttal nőtt az államadósság

cs3-szerkeszto