Belföld

Ötven megállót és vasútállomást újítanak fel

Beautiful blue passenger train at the railway station

Összesen 700 megállója és vasúti állomása van a MÁV-nak országszerte. Ezek közül ötvenet újítanak fel 2023-ig – mondta Loppert Dániel, a MÁV kommunikációs igazgatója szombaton az M1 aktuális csatornán.

Az igazgató elmondta, a jegyvásárlási statisztikák alapján választották ki az 50 legforgalmasabb megállóhelyet, illetve vasútállomást, amelyeket felújítanak.

Kisebb rekonstrukció már el is indult az ország legforgalmasabb megállóhelyén, Zuglón, ahol évente másfél millió utas fordul meg.

A felújítások elsősorban Budapestre és Pest megyére, illetve az elővárosi forgalomra koncentrálnak, hiszen innen jön a MÁV utasainak csaknem fele – mondta a MÁV kommunikációs igazgatója.

(MTI)


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Varga Mihály: a második fél évben visszatérhet a gazdasági növekedés

Szabó Viktor

Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is maradnak a kötelező akciók

Szabó Viktor

Magyar mezőgazdasági szakmai szervezetek az ukrán gabonaimport újbóli korlátozását kérik az uniótól

Szabó Viktor

Orbán Viktor felszólalásával kezdődik a parlament őszi ülésszaka

Szabó Viktor

Belügyminisztérium: a pedagógus átlagbér idén bruttó félmillió forint körül alakul

Szabó Viktor

Nézőpont: toronymagasan vezet a Fidesz

Szabó Viktor

Puffasztott rizsszeletet hív vissza az Aldi

Szabó Viktor

Már egymillió migránst tartóztattak fel a magyar hatóságok

Szabó Viktor

Napelemesek figyelem! Kocsis Máté az éves szaldóelszámolásának visszaállítását kéri a kormánytól

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább