A sándorfalvi önkormányzat a Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 Ideiglenes Kollégiuma felhívására „Petőfi Sándorról dombormű elhelyezése Sándorfalván” címmel pályázatot nyújtott be, amelyet a Közreműködő Szervezet...
Tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a Gyulai Törvényszék azt a szentesi férfit, aki 2021 szeptemberében fagyállóval megmérgezte az apósát. Az ítélet nem jogerős – közölte a...
A szentesi rendőrök huszonnégy óra alatt elfogtak két kábítószer-kereskedőt és több fogyasztót is. A Szentesi Rendőrkapitányság nyomozói a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság bevetési egységével együttműködve, összehangolt...
Egy Holt-Tiszába esett férfit mentettek meg a kihűléstől a Csongrádi Rendőrkapitányság rendőrei. A férfit a mentők kórházba szállították. A kapitányság senior rendőr főtörzszászlósa szabadidejében sétált...
A szentesi Koszta József Múzeum is megpályázza a jelentős eredményeket felmutató muzeális intézmények elismerését jelző Év múzeuma díjat. Az intézményvezető a Délmagyarnak elmondta, amikor 2018...
Kedden délelőtt került sor a 2022. évi BM Pontszerző Bajnokság hivatalos eredményhirdetésére. Az elmúlt év során a Belügyminisztérium különböző szervei 7 sportágban mérték össze tudásukat,...
Egy igazi siker történet, amely 17 évesen kezdődött el a szegvári születésű Dancsó Erika életében. Ekkor nyitotta meg az első fodrász üzletét és kezdte meg...
A Kisteleki Rendőrkapitányság 06060-157/47/2023. számon körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó fiatalkorú Cseppentő Petra eltűnésének ügyében. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a 16 éves...
A farsang német eredetű szó. Jelentése tekintetében kimérést jelent, ami a böjt előtti időszakra utalhat. Vallási ünnep nem kötődik hozzá, viszont már középkori feljegyzésekben is...