A birkózó Lőrincz Tamás révén egy arany- vagy ezüstérem már biztos, de a finndingis Berecz Zsombortól és a kajakosoktól is várható kiemelkedő, dobogót érő eredmény...
Augusztus 3-án, kedden elindul a Tóth József Színház és Vigadó bérleteinek értékesítése. Bérletvásárlása a Szentes Házban lesz lehetőségük az érdeklődőknek. A Tóth József Színház és...
A miniszterelnök a nemzeti konzultáció kitöltésére kéri az embereket, hogy a legnagyobb egyetértésben hozhassák meg a fontos döntéseket. Orbán Viktor hétfőn közzétett Facebook-bejegyzésében kifejtette: ez...
Idén szeptember 16. és 22. között immár huszadik alkalommal rendezik meg az EURÓPAI MOBILITÁSI HETET, amelynek célja, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Európa...
Megszűnt a hosszú sor a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyeken, ahol a hétvégén volt olyan időszak, amikor a várakozás meghaladta a négy órát – közölte...
Hétfőn kezdték meg a tankönyvek kiszállítását az iskolákba; a kormány a kiadványok ingyenességével 13 milliárd forintnyi kiadást vesz le a magyar családok válláról – közölte...
Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár augusztus 4-én (szerdán) a hódmezővásárhelyi, valamint augusztus 5-én (csütörtökön) a sándorfalvi gyakorlótéren 08:00 és 16:00 óra között nagy hanghatással...
Lőrincz Tamás döntőbe jutott a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájában a tokiói olimpia hétfői versenynapján. A BHSE 34 éves sportolója, aki kilenc éve Londonban 66...
Egy beteg meghalt, és újabb 155 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5 624 451 embert...
A mieink abban a tudatban léphettek pályára, hogy ha nyernek, a rossz rajt ellenére bejutnak a negyeddöntőbe. A svédek számára nem volt tét, biztos csoportelsőként...