Kult Ópusztaszer

Pénteken kezdődik a XII. Magyarok Országos Gyűlése Ópusztaszeren

Az előrejelzések szerint a rendezvényt megelőző rendkívüli hőség a MOGY hétvégéjére mérséklődhet, 27-30 fokos maximumokkal. Ugyanakkor a szervezők felkészülnek a nyári melegre. A területen jól látható táblákkal jelölt hűsítőpontokat alakítanak ki, ahol lehetőség nyílik pihenésre, felfrissülésre és folyadékpótlásra. Emellett számos árnyékos, fedett helyszín, sátor, jurta és épület áll majd a látogatók rendelkezésére. A szervezők azt kérik, hogy mindenki hozzon magával kulacsot, fejfedőt és naptejet, valamint figyeljen a rendszeres folyadékfogyasztásra.

A július 3–5. között megrendezett MOGY előadásokkal és beszélgetésekkel kínál lehetőséget a magyarságot érintő történelmi, társadalmi, kulturális, közéleti és szellemi kérdések közös átgondolására. A Drábik János Színpadon többek között Vukics Ferenc, Borvendég Zsuzsanna, Nógrádi György, Pécsi Rita, Bedő Imre, Somkuti Bálint, Horváth Szilárd és Székely János is a közönség elé lép. 

A háromnapos találkozó a hagyományőrzés, a kultúra és a közösségi összefogás ünnepe is. A látogatókat hagyományőrző bemutatók, lovas és íjászprogramok, koncertek, táncházak, kézműves vásár, közösségi terek, Gyógyító Falu valamint változatos kulturális és zenei események várják az emlékpark számos helyszínén.  A XII. Magyarok Országos Gyűlése gazdagabb kínálattal várja a látogatókat: három nap alatt több mint 280 program valósul meg 40 helyszínen. A szombati nap egyik kiemelt zenei eseménye a Magyar Banda koncertje lesz. A MOGY idén is családbarát rendezvényként készül minden korosztály fogadására. A Gyermekvilágban mesék, népi játékok, kézműves foglalkozások, táncházak és interaktív programok várják a legkisebbeket, a 18 éven aluliak pedig ezúttal is ingyenesen látogathatják a rendezvényt. A MOGY nem csupán programok sorozata, hanem olyan találkozási pont, ahol közösségek, családok, alkotók és hagyományőrzők kapcsolódhatnak egymáshoz.

Az első önkéntesek már a múlt héten megérkeztek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, és megkezdték a MOGY helyszíneinek építését, kialakítását. Napról napra egyre több sátor, közösségi tér és programhelyszín készül el, hogy július 3-án minden készen álljon a látogatók fogadására. A Magyarok Országos Gyűlése idén is széles körű közösségi összefogással és az önkéntesek áldozatos munkájával valósul meg.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Tűz pusztított egy ópusztaszeri tanyán, a lakóépületet megmentették a tűzoltók

cs3-szerkeszto

Vastag Csaba és Sipos F. Tamás is fellép a XIX. Derekegyházi Palacsintafesztiválon

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Vidéki Független Színházi Fesztivált

cs3-szerkeszto

Kozmix robbantja fel az éjszakát Szentesen: nagykoncerttel érkezik a Krimóba a legendás duó

cs3-szerkeszto

Több mint 280 program 40 helyszínen: minden korosztályt vár a XII. Magyarok Országos Gyűlése

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

Tófesztivál: főzőverseny, Kollányi Zsuzsi és egész napos családi programok Szegváron

cs3-szerkeszto

Csuhé nyuszik és csigák költöztek a derekegyházi művelődési házba

cs3-szerkeszto

Horváth Tamás is színpadra lép a Sándorfalvi Városnapon

cs3-szerkeszto