Derekegyház Kult

Ezer év magyar történelme elevenedik meg a színpadon Derekegyházon – különleges táncszínházi előadás érkezik!

Rendhagyó történelemórára várják a derekegyháziakat november 22-én, vasárnap. A Viharsarok Táncszínház látványos előadásában Magyarország ezeréves történelme elevenedik meg a néptánc és a zene segítségével. A különleges kulturális program ráadásul teljesen ingyenes lesz.

Az „Eltáncoljuk Magyarország 1000 éves történelmét” című produkciót november 22-én, vasárnap 17 órától láthatja a közönség a derekegyházi Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtárban, a Köztársaság tér 8. szám alatt.

A Viharsarok Táncszínház előadása különleges időutazásra hívja a nézőket: a magyar történelem évszázadait a tánc nyelvén mutatják be, miközben a zenei kíséretről a Suttyomba Zenekar gondoskodik.

A produkció rendezője és projektszerkesztője ifj. Mlinár Pál, a jelmezeket Mlinár Péter, a díszletet pedig Lenkefi Zoltán készítette.

Az előadás a Petőfi Kulturális Program keretében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Művelődési Intézet koordinációjában valósul meg.

A szervezők minden korosztályt szeretettel várnak, hiszen a rendhagyó történelemóra nemcsak a néptánc kedvelőinek, hanem a magyar történelem iránt érdeklődőknek is különleges élményt kínál.

A részvétel ingyenes, így családoknak és baráti társaságoknak is remek vasárnap délutáni program lehet.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb ajándékokkal gazdagodhat Csongrád – ismét a városba látogatott a Babamúzeum adományozója

cs3-szerkeszto

Fényárban úszó traktorok és lovasok lepik el Mindszent utcáit – idén is lesz karácsonyi felvonulás!

cs3-szerkeszto

Különleges fotókiállítás nyílik Szentesen – érkezik a XII. Mecsek Szalon!

cs3-szerkeszto

Szabó István: „A közös gondolkodásból születnek a valódi megoldások”

cs3-szerkeszto

Kolbász, pálinka és hajnalig tartó mulatság – jön a 25. Balástyai Böllérfesztivál!

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Szellemek, zombik és boszorkányok lepik el Derekegyházat – fergeteges halloweeni forgatag készül!

cs3-szerkeszto

Bajor hangulat költözött Csongrádra a Babamúzeumba

cs3-szerkeszto

Több évtized festményeiből nyílt egy különleges kiállítás Bokroson

cs3-szerkeszto