Csongrád

Június 29-én és 30-án féláron csobbanhatnak a vendégek a csongrádi uszodában, újdonságként páraernyők is hűsítik a vendégeket

A nyári hőségre való tekintettel különleges akcióval várja a fürdőzőket a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda. Június 29-én és 30-án valamennyi vendég 50 százalékos kedvezménnyel válthat belépőjegyet, így féláron élvezhetik az uszoda szolgáltatásait a hét első napjaiban.

Az intézmény vezetősége folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, amelyekkel még komfortosabbá tehetik a vendégek pihenését a forró nyári napokon. Ennek jegyében idén két úgynevezett páraernyőt is üzembe helyeztek az uszoda területén. Az újszerű megoldás nagy sikert aratott a látogatók körében, a gyermekek és a felnőttek egyaránt szívesen veszik igénybe a kellemes hűsítő párát.

A páraernyők egy-egy nagyméretű napernyőre szerelt párafüggöny segítségével biztosítanak felfrissülést, így azoknak sem kell a tűző napon állniuk, akik egy kis enyhülésre vágynak. A két hűsítő pontot olyan helyeken alakították ki, ahol a legnagyobb a vendégforgalom, illetve ahol a legtöbbet tartózkodnak a látogatók.

A fejlesztés nemcsak a fürdőzők kényelmét szolgálja, hanem az uszoda dolgozóit is segíti. Az úszómesterek és a munkatársak a legnagyobb kánikulában is gyakran közel 40 Celsius-fokos hőségben végzik feladataikat, ezért számukra is fontos, hogy időnként felfrissülhessenek. A vezetőség célja, hogy a munkatársak számára is biztonságosabb és elviselhetőbb munkakörülményeket teremtsen a nyári időszakban.

Jó hír a sportolni vágyóknak is, hogy ismét teljes körű szolgáltatásokkal várja vendégeit az uszoda, hiszen az 50 méteres medence újra használható. A kedvezményes jegyár kiváló alkalmat kínál arra, hogy a családok, a rendszeres úszók és a kikapcsolódni vágyók egyaránt felfrissüljenek a nyári melegben.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A Dél-Alföld egyik legnépszerűbb mulatós zenekara érkezik a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

A tetejére borult egy autó Csongrád közelében, teljes útzár mellett mentenek

cs3-szerkeszto

Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda fejlesztése

cs3-szerkeszto

Lebukott a csongrádi drogdíler: kiskorúnak adott el kábítószert

cs3-szerkeszto

Országos mezőnyben is helyt álltak a csongrádi Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület fiataljai

cs3-szerkeszto

A szaunák is bezárnak: energiatakarékossági intézkedéseket vezetett be a Csongrádi Gyógyfürdő

cs3-szerkeszto

Makk Marci Egészség- és Sportnap várja az érdeklődőket Csongrádon

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Drogot tettek az italodba? Ez az új csongrádi eszköz egy perc alatt választ ad!

cs3-szerkeszto