Kék Hírek Térség

Cs3.hu Család! Segítsünk megtalálni az eltűnt vásárhelyi srácot!

A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 17 éves fiatal megtalálásában.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Horváth Martin Stefán eltűnésének ügyében. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a 17 éves fiatal 2023. május 19-én ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. Horváth Martin Stefán 170 centiméter magas, vékony testalkatú, haja barna, szeme színe kék. Eltünésekor fehér pólót, fekete nadrágot viselt.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható fiú jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél. Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint 1,5 milliárd forintos fejlesztésbe kezd a Körös-Maros Nemzeti Park

cs3-szerkeszto

Rohamosan terjed a vírus a vármegyénkben is, a vakcinázás sem jelent megoldást

cs3-szerkeszto

Karácsony előtt 155 kormánytisztviselő adott vért, többek között Szentesen

cs3-szerkeszto

Meggyújtották az első adventi gyertyát térségünk kistelepülésein is

cs3-szerkeszto

Lakóház gyulladt ki Csanyteleken, a csongrádi tűzoltók siettek a helyszínre

cs3-szerkeszto

Kudarcos előválasztás után kiderült, ki lesz a Tisza jelöltje térségünkben

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence lehet a Tisza Párt “előválasztásának” előre kijelölt győztese

cs3-szerkeszto

Szegeden épül a jövő autóipari központja – a BYD a szentesi és csongrádi dolgozókat is várja

cs3-szerkeszto

Végre, jutott egy kis víz a tájba!

cs3-szerkeszto