Csongrád

Csongrádon kötött ki a szállodahajó, amiről hozunk pár érdekességet!

Ismét utasokat szállító úszójármű tette be hajócsavarját a Tisza magyarországi szakaszára! Csongrádon kötött ki a Victor Hugo szállodahajó, aminek utasait gazdag programkínálat várta a településen.

Az iho.hu egy érdekességre is felhívta a figyelmet: az urbanlegend szerint egyszer egy rádióbemondó félreolvasta a jármű rövidített nevét, és így Ötödik Hugóként új nevet kapott francia íróról elnevezett szállodahajó.

A CroisiEurope tulajdonában álló hajó egyszer már eljutott ennél távolabbra is, 2004-ben Tokajban járt. Ez a cég legkisebb hajója, a méret és a Tisza hajózhatóságának összefüggése nem véletlen. Ennek ellenére a hajó 2013-ban egyszer már a folyó fogságába esett Szegednél, akkor egy hetet kellett várnia az esősebb időre, melynek kivételesen azért örülhettek a hajó utasai, mert tovább haladhattak felfelé a Tiszán.

A hajó kacifántos utat jár be, hogy Nyugat-Európából eljuthasson a Tisza magyarországi szakaszára: Strassbourgtól a Rajnán lehajózik Gustavsburgig, onnan a Majnán felfelé Bambergig, ahonnan Kelheimig a Majna-Duna-csatornát veszi igénybe. A Dunán a szerbiai Titelig tart az út, onnan fordul rá a Tiszára. Itt található a becsei duzzasztó, amelynek zsilipkamrája meghatározza az átbocsájtható hajók legnagyobb méretét, ezért biztosak lehetünk abban, hogy a Victor Hugo-nál nagyobb hajót Csongrád nem fog már látni.

A hajó hossza 82,5, szélessége 9,5 méter, merülése viszont csak hetven centi, tehát egy horgászladikéval vetekszik. Testvérhajójával, a Mona Lisával együtt Belgiumban épült 2000-ben, húszfős személyzete – amelynek nagy része magyar – száz utast szolgál ki.

Fotó: Csongrád Facebook oldala



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fóliasátor gyulladt ki Csongrád és Gátér között péntek este

cs3_szerk2

Szemétszállító autó akadt el egy leszakadt vezetékben Csongrádon

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Kedd hajnalban újból földrengést mértek Csongrád közelében, megkérdeztük a szakértőt, meddig tarthatnak még a rengések

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Beleremegett a föld a hétfőbe Csongrádon

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

Learatott tarló ég Csongrád külterületén

cs3_szerk2

Félelmetes: VIDEÓKON a szombat esti földrengés, amit 9 (!!!) utórengés is követett!

cs3_szerk2