Derekegyház Kult

Vastag Csaba és Sipos F. Tamás is fellép a XIX. Derekegyházi Palacsintafesztiválon

Július 10. és 12. között ismét a palacsintáé lesz a főszerep Derekegyházon. A XIX. Palacsintafesztivál három napon át várja a látogatókat családi programokkal, koncertekkel, néptáncbemutatókkal, főzőversennyel és természetesen frissen sült derekegyházi palacsintával.

A rendezvény pénteken délben a palacsintasütés kezdetével és a fesztivál hivatalos megnyitójával indul. A programban véradás, népzenei koncert, a Derekegyházi Derce fellépése, valamint cseh, lengyel és lett néptáncegyüttesek műsora is szerepel. Az estét az MD Fusion és a Pince Jam koncertje zárja.

Szombaton falunapi pingpongverseny és ünnepi szentmise után a művelődési ház előtti parkban folytatódik a fesztivál. A gyerekeket Bodrogközy Rita interaktív műsora és számos ingyenes foglalkozás várja, este pedig Sipos F. Tamás, Vastag Csaba és az Alibi Együttes gondoskodik a jó hangulatról.

A fesztivál vasárnap főzőversennyel, pálinkamustrával, tamburazenével és játszóházzal folytatódik, majd délután eredményhirdetéssel zárul.

A rendezvény alatt pénteken és szombaton készül a híres derekegyházi palacsinta, emellett kézműves foglalkozások, arcfestés, légvár, szitafal, vásári kirakodók és számos családi program várja az érdeklődőket. A hagyományoknak megfelelően idén sem marad el a Palacsintatánc és a Palacsintás verseny sem.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ezer év magyar történelme elevenedik meg a színpadon Derekegyházon – különleges táncszínházi előadás érkezik!

cs3-szerkeszto

Újabb ajándékokkal gazdagodhat Csongrád – ismét a városba látogatott a Babamúzeum adományozója

cs3-szerkeszto

Fényárban úszó traktorok és lovasok lepik el Mindszent utcáit – idén is lesz karácsonyi felvonulás!

cs3-szerkeszto

Különleges fotókiállítás nyílik Szentesen – érkezik a XII. Mecsek Szalon!

cs3-szerkeszto

Szabó István: „A közös gondolkodásból születnek a valódi megoldások”

cs3-szerkeszto

Kolbász, pálinka és hajnalig tartó mulatság – jön a 25. Balástyai Böllérfesztivál!

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Szellemek, zombik és boszorkányok lepik el Derekegyházat – fergeteges halloweeni forgatag készül!

cs3-szerkeszto

Bajor hangulat költözött Csongrádra a Babamúzeumba

cs3-szerkeszto