Belföld

Szőlő utcai ügy – Fidesz: Magyar Péter, Magyar Márton és a Kontroll végighazudták a kampányt

A Fidesz szerint Magyar Péter miniszterelnök, a testvére Magyar Márton és az általa alapított Kontroll.hu internetes portál végighazudták a kampányt és becsapták az embereket.

A legnagyobb ellenzéki párt közleményében úgy fogalmazott, “a közvélemény megdöbbenéssel értesült arról, hogy pénzzel vették rá az elhíresült Sanyikát, hogy a nyilvánosság előtt rágalmazzon és valótlanságokat fogalmazzon meg”.

“Most az üggyel foglalkozó újságírónőt megfenyegették, és zsarolással állításainak visszavonására akarták kényszeríteni” – írta a Fidesz.

Bangó Sándor korábban a Kontrollnak adott interjújában beszélt egy Zsolti bácsi nevű politikusról, aki szexuális bűncselekményeket követett el a Szőlő utcai intézetben nevelt fiatalokkal szemben. Füssy Angéla újságíró utána azt állította, hogy Bangó Sándor az interjút követően sok pénzt kapott a médiumtól. Az újságírót ezért – saját állítása szerint – fenyegetni kezdték, így kedd este feljelentést tett a rendőrségen.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eddig bírták: 4 helyettes államtitkár és 1 államtitkár is távozik a kormányból

cs3-szerkeszto

Vizsgálatot indít a NAIH az ügynökakták ügyében –sérelemdíjat is követelhetnek az érintettek

cs3-szerkeszto

Lannert Judit ellen tüntetnek ma a diákok, elegük lett a megszegett ígéretekből

cs3-szerkeszto

Szégyenletes botrány az ügynökadatbázis körül – egy ilyen „hiba” nem maradhat következmények nélkül 

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto