Szentes

Művészeti és kulturális végzettségeket adó képzések indulnak Szentesen

A fővárosi székhelyű SZÍNHÁZ ÉS FILM INTÉZET (SZFI) – együttműködve a Koszta József Múzeummal – érettségire épülő szakképzéseket, valamint második diplomát adó szakirányú egyetemi képzéseket indít Szentesen. A jelentkezési határidő 2021. szeptember 19.

    A városban téves információk jelentek meg, miszerint a Színház-és Filmművészeti Egyetem indítja a meghirdetett szakokat.

     Jelen helyreigazításunkban tájékoztatjuk a tisztelt érdeklődőket, hogy bár a fent sorolt két intézmény mozaikszavai (SZFI illetve SZFE) némileg hasonlatosak, a két intézménynek sem jogi/szervezeti, sem szakmai kapcsolata nincs. Még mögöttes háttér jellegű együttműködést sem tart fenn a Szentesen képzést indító SZFI a Színművészeti Egyetemmel. Az SZFI egyetemi képzései a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karával együttműködésben valósulnak meg.

    Figyelmüket megköszönve, a Színház és Film Intézet (SZFI) továbbra is várja a szentesi jelentkezőket.

    Csányi János, az SZFI igazgatója



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi Kétfarkúak: Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Isztambuli Egyezmény nem került beépítésre a jogrendünkbe

cs3-szerkeszto

Újabb elítélttel barátkozik a tiszás Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Ellepték a rendőrök Szentest, drogdílereket és fogyasztókat kapcsoltak le

cs3-szerkeszto

Megérkezett az új CT és az új mammográf gép a szentesi kórházba

cs3-szerkeszto

Célegyenesben a választás – Szabó István: a választás valódi tétje a magyar önrendelkezés megőrzése

cs3-szerkeszto

Szabó István: az itt élők mindig értették, milyen fontos hazánk függetlenségének, a magyar szabadságnak az ügye + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

A szentesi Bugyi Tibor százados lett az év tisztje 2025-ben

cs3-szerkeszto

Politizáló köztisztviselők Szentesen: belefér vagy túlmegy a határon? + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor Szentesen: Ha nem akarjuk, hogy kizsebeljék Magyarországot, nemzeti kormányra van szükségünk

cs3-szerkeszto