Csongrád Sport

Rekordszámú nevező és 800 ezer forintos adomány a FireCross csongrádi fordulóján

Remek hangulatban és nagy érdeklődés mellett rendezték meg július 4-én a FireCross idei csongrádi fordulóját a Körös-torokban. A jótékonysági versenyre összesen 154 nevezés érkezett. 14 csapat, 124 egyéni versenyző és 16 gyermek állt rajthoz. A kihívásokkal teli pályát végül 140 versenyző teljesítette érvényes időeredménnyel.

A résztvevőknek ezúttal is komoly fizikai feladatokkal kellett megküzdeniük. A pálya 500 méteres BikeErg szakasszal indult, amelyet kalapálás, tömlővel végzett guggolás, kannacipelés és alagúton átbújás, homokzsák-cipelés, gumigörgetés, valamint porral oltó készülékkel történő futás követett, mielőtt célba értek.

A nap leggyorsabb versenyzője Adorján Bálint lett, aki 2 perc 55 másodperc alatt teljesítette a pályát. A női mezőnyben Spisák-Ács Adrienn bizonyult a legjobbnak 3 perc 7 másodperces eredményével.

A legfiatalabb induló a mindössze 4 éves Kovács Adél volt a gyermek kategóriában, míg a strong kategória legfiatalabb célba érő versenyzője a 2011-es születésű Léber Alíz lett, aki kategóriájában a második helyet szerezte meg. A legidősebb induló Nagy Róbert, a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársa volt, aki 55 évesen is sikeresen teljesítette a pályát.

A verseny egész napos családi programként is várta az érdeklődőket. A legkisebbeket kézműves foglalkozások szórakoztatták, a nap folyamán pedig három alkalommal is habpartin vehettek részt a gyerekek.

A FireCross ezúttal is jótékonysági célt szolgált, a szervezők a nevezésekből és a támogatásokból 800 ezer forintot adtak át a Pihenősziget Alapítvány részére.

FOTÓK:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

A paralimpiára fókuszál a szentesi Sztanó György – Los Angeles a nagy cél

cs3-szerkeszto

A Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete is részt vett a Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozóján

cs3-szerkeszto

Világranglista-vezetőként lett Európa-bajnok a csongrádi kötődésű Kovács Marcell

cs3-szerkeszto

Hamarosan elkészül Kistelek új pumpapályája

cs3-szerkeszto

Játékosokat keres a Csongrádi-Tiszapart Sport Egyesület

cs3-szerkeszto

Újra meghirdették Csongrádon a Tiszta udvar, rendes ház programot

cs3-szerkeszto

Semmelweis-napon mondtak köszönetet az egészségügyi dolgozóknak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto