Csongrád Sport

Világranglista-vezetőként lett Európa-bajnok a csongrádi kötődésű Kovács Marcell

Európa-bajnoki címet szerzett a mindössze 17 éves Kovács Marcell a horvátországi Varaždinban megrendezett VIII. Crossminton (Gyorstollas) Európa-bajnokság egyéni versenyében. A fiatal magyar sportoló ezzel történelmet írt, hiszen első magyarként hódította el az Európa-bajnoki címet, illetve védte meg,a megszerzett 2000 világranglista-pontnak köszönhetően pedig továbbra is vezeti a sportág világranglistáját.

A gyorstollaslabda kontinensviadalt július 2. és 4. között rendezték meg, több mint 300 versenyző részvételével. A kontinens legjobbjait felvonultató mezőnyben több napon át zajlottak a selejtezők és az egyenes kieséses mérkőzések, így a döntőig vezető út is komoly kihívást jelentett a versenyzők számára. Az Európa-bajnoki cím megszerzéséhez Marcellnek végig kiegyensúlyozott teljesítményre volt szüksége a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben, ahonnét vesztett mérkőzés nélkül jutott el a fináléba.

Kovács Marcell nagyszülei Csongrádon élnek, így a város különleges helyet foglal el a fiatal sportoló életében. A nagy versenyek előtti csongrádi látogatás és az itt végzett felkészülés évek óta állandó része a rutinjának, amely – saját bevallása szerint – mentálisan is sokat segít neki, hiszen a város nemcsak az életében, hanem a szívében is fontos szerepet tölt be.

A kivételes sportteljesítmény nemcsak a magyar crossminton újabb mérföldköve, hanem egy olyan eredmény is, amelyre Csongrádon is büszkék lehetünk. Marcell előtt továbbra is komoly célok állnak, Európa-bajnoki címével és világranglista-vezető helyével pedig a sportág egyik legígéretesebb fiatal versenyzőjének számít.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

A paralimpiára fókuszál a szentesi Sztanó György – Los Angeles a nagy cél

cs3-szerkeszto

A Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete is részt vett a Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozóján

cs3-szerkeszto

Hamarosan elkészül Kistelek új pumpapályája

cs3-szerkeszto

Játékosokat keres a Csongrádi-Tiszapart Sport Egyesület

cs3-szerkeszto

Rekordszámú nevező és 800 ezer forintos adomány a FireCross csongrádi fordulóján

cs3-szerkeszto

Újra meghirdették Csongrádon a Tiszta udvar, rendes ház programot

cs3-szerkeszto

Semmelweis-napon mondtak köszönetet az egészségügyi dolgozóknak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto