Csongrád

Csongrádon tölti nyári szabadságát a világbajnoki ezüstérmes Kovács Marcell

Ugyan nem itt él, de imádja Csongrádot az a fiatalember, akit minden évben visszahúznak a gyökerei az Alföld ékkövébe. A kiváló sportoló a cs3.hu-nak nyilatkozva elmondta, mit szeret Csongrádban!

Pár napja érkezett haza a 14 éves Kovács Marci a csehországi Brnóban megrendezett 2023-as crossminton világbajnokságról. Az elnevezés a gyorstollaslabdát jelenti, ami a tollaslabda háló nélküli változata. 11 évesen ismerkedett meg ezzel a különleges sportággal és pár év elteltével már a világ legjobbjai közé tornázta fel magát, nem is akárhogy.

„A hagyományos tollaslabdával 10 évvel ezelőtt, óvodás koromban kezdtem el foglalkozni. Délutánonként átjártam az óvoda melletti sportiskolába, ahol később a tanulmányaimat folytattam. Ez már nem csak a játékot, hanem a versenyzést jelentette számomra. Nem tudom, mi volt az, ami magával ragadott, talán a játék szépsége, és eleganciája. Az első gyorstollas versenyemen, ami a 2019-es világbajnokság volt, ezüstérmes lettem a korcsoportomban, úgy, hogy gyakorlatilag edzeni sem volt lehetőségem, az idő szűkössége miatt. Aztán kimaradt két év a járvány miatt, de folyamatos edzések, felkészülés után 2022-ben, majd 2023-ban is ott tudtam lenni a világversenyen. A 2022. évben megrendezett világbajnokságon bronzéremmel térhettem haza” – mesélte Marcell.

Az idei évben 21 országból 460 versenyző érkezett a világbajnokságra, akik egyéni és páros kategóriában mérték össze a tudásukat. Párosban, az U18 korosztályban ezüstérmet szerzett, egyéniben U16-ban pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Ehhez a sportághoz, elengedhetetlen a megfelelő ütőerő, a gyorsaság, a taktika, az állóképesség és a kiemelkedő lábmunka. Marcit ennek ellenére csak a mérkőzések közötti hosszú várakozás tudja elfárasztani, azonban nemcsak örökmozgó, de kitűnő tanuló is. A tanév véget ért számára, azonban a versenyei nyáron is folytatódnak. Természetesen emellett neki is jár a megérdemelt pihenés.

„A szünidőm jelentős részét Csongrádon töltöm a nagyszüleimnél. Nem ott élek, de a gyökereim odakötnek. Nagyon szeretem ezt a várost, minden évben több hetet töltök ott. Az edzéstervemet is úgy állítom össze, hogy különböző helyszíneket jelölök meg és ott végzem az adott gyakorlatsort. Nagyon szép város, tiszta a levegő, jó helyek vannak és a nagyszüleim is mindenben segítenek és támogatnak a szüleim mellett. Mi egy nagyon összetartó család vagyunk, így nem is kérdés, hogy Csongrád nálam az első helyen szerepel” – mondta el a többszörös magyar és nemzetközi bajnok.

A tanulást ugyan mellőzi szeptemberig a nagyon fegyelmezett, ám rendkívül tehetséges fiatal fiú, viszont az edzések nála nem maradhatnak el. A cél természetesen a dobogó felső fokán állni a világbajnokságon, de ahhoz le kell győznie a riválisait. Remélhetőleg a következő év már az aranyat is meghozza számára, hiszen elképesztő, hogy ilyen fiatalon, már 3 világbajnokságon 4 érmet, és emellett további számtalan eredményt tudhat magáénak.

Hajrá Marcell, csak így tovább!


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Frontális karambol történt Csongrádon

Szabó Viktor

Sport és élménytábor lesz Csongrádon

Szabó Viktor

Sok sikert szentesi, csongrádi és környékbeli diákok!

Szabó Viktor

A DK csongrádi „biszbasszárusának” a helyesírás sem az erőssége

Szabó Viktor

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor

Csongrádi házakból lopott informatikai eszközöket egy csanyteleki férfi

Szabó Viktor

Két fontos programpontot mutatott be Csongrád fideszes polgármesterjelöltje

Szabó Viktor

Autóból lopott egy férfi Csongrádon, elkapták a zsaruk

Szabó Viktor

Mindszentnél vízbe engedett pontyot fogtak Csongrádon

Szabó Viktor