Belföld Koronavírus

Időt nyertünk a felkészülésre, május elejétől fokozatosan, szigorú menetrend mellett kezdődhet meg az ország életének és gazdaságának újraindítása

Az időben megtett intézkedéseknek köszönhetően Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését. A korlátozások hosszú távú fenntartása azonban súlyos gazdasági következményekkel jár. A magyar egészségügy felkészültsége lehetővé teszi, hogy tervet állítsunk össze a gazdaság újraindítására, ez azonban csak fokozatosan, szigorú menetrend mellett történhet meg.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére online tudományos konferenciát tartanak a kutatások szerepéről a koronavírus terjedésének fékezését, az egészségügyi védekezésre való eredményes felkészülést szolgáló beavatkozások megalapozásában. Az esemény célja az, hogy a tudományos élet szereplői és a közvélemény számára lehetőséget biztosítson a kapcsolódó döntések, intézkedések szakmai háttereként szolgáló elemzések, modellszámítások megismerésére.

A járvány az első ütemben azt követelte meg, hogy a terjedési sebességének csökkentésével a legrosszabb forgatókönyvvel számolva időt nyerjünk az egészségügyi felkészülésre. Az emberek közötti kontaktusok számának drasztikus visszavágása eredményes stratégiának bizonyult, jelentős részben az állampolgárok felelős magatartásának köszönhetően. A kormányzati intézkedések elfogadottsága és betartása magas szintű, a társadalmi kontaktusok száma településtípusonként különböző mértékben, 70-90 százalékkal csökkent. 2020 áprilisában a napi újonnan megerősített és bejelentett esetszám 14 és 210 között ingadozott Magyarországon. Április 21-ig összesen öt olyan nap volt, amikor 100 fölött volt a bejelentett új megbetegedések száma. Az esetek jelentős hányada azonban néhány zárt közösségben, jellemzően kórházi osztályokon, szociális vagy idősotthonokban bekövetkezett fertőzésekhez köthető. A jelenlegi ismeretek szerint ezeken kívül április első felében naponta 7 és 48 közötti megbetegedést jelentettek, leginkább egy-egy háztartáson belül alakulnak ki néhány fős terjedési láncok, amelyek megszakadnak.

Az új koronavírus tehát nem tudott utat törni, a hatékonynak bizonyult korlátozó intézkedések elrendelése óta a nem intézményi halmozódásokhoz köthető megbetegedések száma meglehetősen stabil. Az országos kiterjedésű járványt a védekezés első fázisában sikerült elkerülni Magyarországon.

Palkovics László nyitóelőadásában elmondta, hogy a megtett lépésekkel és a magyar emberek felelős magatartásának köszönhetően értékes időt nyertünk arra, hogy az egészségügy felkészültségét magasabb szintre hozzuk. A széles körű korlátozó intézkedések fenntartása azonban az ország gazdaságára hosszú távon egyértelműen káros. A védekezés május elején kezdődő második fázisában a feladat a biztonságos visszatérés feltételeinek, ütemezésének megbízható elemzéseken és folyamatos nyomon követésen alapuló meghatározása. A hazai kutatási kapacitások, a tudományos élet képviselőinek szakértelme rendelkezésre áll ahhoz, hogy a gazdaság újraindítása, a korlátozások fokozatos lebontása a második fázisban a kellő megalapozottsággal mehessen végbe.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetésével egy hónapja epidemiológusokból, matematikai modellezőkből és az egészségügyi ellátórendszer adatait elemző szakemberekből álló munkacsoportok térképezik fel a járvány terjedésével kapcsolatos folyamatokat, kilátásokat. A kutatók munkáját a társadalmi kapcsolatok alakulását vizsgáló hálózatkutatók és szociológusok is támogatják. A szakemberek kapcsolatban állnak a Jakab Ferenc professzor vezette koronavírus kutatócsoporttal. Munkájukat nagyban segítik a már több mint 350 ezer kitöltésnél járó online kérdőívre adott válaszok is (http://covid.sed.hu), amelynek kitöltésére továbbra is buzdítunk mindenkit.

(ITM Kommunikáció)



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Lehull a nemzeti álarc: nem tudta a Tisza Párt embere, hogy hangzik a Szózat

cs3_szerk2

Reviczky Gábor színművész a Gondosóra nyolcszázezredik felhasználója

cs3_szerk2

Újabb pályázattal segíti az agrártárca az állatbetegségek megelőzését

cs3_szerk2

G7: Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a fűtésszámla a négyszeresére, az áramszámla a kétszeresére nőne, ha az ukránok terve megvalósulna

cs3_szerk2

Milyen jogok illetik meg az embert a pszichiátrián?

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a türk országok szerepe Magyarország energiaellátásában kulcsfontosságú

cs3_szerk2

Lepatkányozta a Fideszt és megfenyegette Orbán Viktort a kiutasított ukrán ügynök

cs3_szerk2

Az aszálykezelésre fókuszál a MATE új karcagi központja

cs3_szerk2