Szentes

Városnapokból baloldali kampányrendezvény a szentesiek forintjaiból

Móra József baloldali képviselő és Kiss Csaba alpolgármester számonkérte a jobboldalt, miközben Szentes vezetése egy kampányrendezvénnyé silányította a városnapokat. 

Csak a szokásos baloldali mantra Szentesen is: bort isznak, vizet prédikálnak. Móra és Kiss vérbalos városvezetők a jobboldalra mutogatnak, hogy a város főterére kihelyeztek pár plakátot, miközben ők egy többnapos kampányrendezvényt szerveztek az adófizetők pénzén. 

Azon sopánkodik az MSZP-DK tengely szentesi nagyágyúja, hogy politikai ellenfelei plakátjai kikerültek a város főterére. Na bumm, jól odaszólt, kampányidőszakban plakátok vannak az utcán…

Arról azonban mélyen hallgat Móra, hogy a rendezvényen megjelent a baloldal egykori miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter is, aki aláírásgyűjtésbe kezdett a városnapokon. Ez valahogy nem szúrta a képviselő szemét, nem posztolta a közösségi oldalán. 

Az sem lépte át szentesi baloldal ingerküszöbét, hogy Bródy János a koncert közben folyamatosan a kormányt és a jobboldalt szidta, és burkoltan arra bíztatta a megjelenteket, hogy az ellenzékre szavazzanak. 

Ilyen ez a kettős mérce, “amit szabad jupiternek nem szabad a kisökörnek”. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Farkas Sándor: akkor tudunk erősek maradni, ha nem engedjük, hogy a széthúzás elhomályosítsa azt az utat, amelyet együtt építettünk

cs3-szerkeszto

A szeretet mindent megváltoztat – Jézus megszületett – Beszélgetés Zsadányi József plébánossal

cs3-szerkeszto

Ünnepi ügyeleti rend Szentesen: csak sürgősségi ellátás érhető el

cs3-szerkeszto

Szabó István: Nem az ajándék a lényeg, hanem hogy együtt legyünk + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Elbúcsúztak a szentesi Boros meghatározó munkatársától

cs3-szerkeszto

Adományokkal segítette a szentesi és a csongrádi mentőállomás munkáját a Hunor Coop

cs3-szerkeszto

Karácsonyi üdvözlet határok nélkül a szentesi Zsoldosban

cs3-szerkeszto

Fehér Csaba: Karácsony a kegyelem ünnepe, annak az örömhíre, hogy nem kell keresnünk Istent, hanem Ő hajol le hozzánk a Fiúban

cs3-szerkeszto

Baleset Szentesnél: árokba borult egy autó a 45-ösön

cs3-szerkeszto