Csongrád

Csongrádi orvos is esélyes a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra

Dr. Gali Ida, csongrádi csecsemő- és gyermekgyógyász, háziorvos is jelölt az ország és a régiónk legjobb orvosai között. Segítsük Őt egy szavazattal! 

2017-ben volt 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert kutatásainak elismeréseképp átvehette az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. Az évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra.

A díjra olyan szakembereket lehet jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.

A Délkelet-Magyarország régióban – ami magában foglalja Csongrád-Csanád, Békés- és Bács-Kiskun-vármegyéket – jelölt a csongrádiak szeretett orvosa, Dr. Gali Ida is. Sőt, a szavazás jelenlegi állása szerint a 2. helyen áll. 

Segítsük a háziorvost, hogy egy hozzá méltó díjat kapjon! Szavazni EZEN AZ OLDALON lehet.

Fotó: Délmagyar



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Lilába borul Csongrád – a város is csatlakozik a Koraszülöttek Világnapjához

cs3-szerkeszto

Az ország második legjobb gyalogló óvodásai lettek a csongrádi Bercsényi utcai „Kincskereső” Tagóvoda apróságai

cs3-szerkeszto

Jubileumi kiállítás nyílt Csongrádon az 50 éves Művésztelep alkotásaiból

cs3-szerkeszto

A csongrádi Sághy diákjai a szó erejével ünnepelték a magyar nyelv napját

cs3-szerkeszto

Varázslatos Márton-nap a Kossuth téren, ahol Csongrád fényei egybefonódtak

cs3-szerkeszto

Lelki erő és hivatástudat: köszönet Csongrád szociális pilléreinek + GALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Zöld tűzgömböket és hullócsillagzáport is láthatunk Szentes és Csongrád fölött

cs3-szerkeszto

Csínyek, pszichológia és terápiás kutya – elstartoltak a Humán Hetek a csongrádi Batsányiban

cs3-szerkeszto

Belterületi utak újulnak meg Csongrádon

cs3-szerkeszto