Szentes

Óvodabezárásra készül Szentes vezetése

Az önkormányzati kirúgások után itt az újabb meghökkentő hír: a város vezetése be akarja zárni az Árpád utcai óvodát. 

A jelek szerint teljesen kiürült a város kasszája, pedig a múlt év végén még Szabó Zoltán Ferenc polgármester milliós extra juttatására, a januári tűzijátékra, a városi újság ingyenes kampánylappá silányítására – több tízmillió forint közpénzből -, a felesleges referensekre, a polgármester párjának kitüntetésére és az egyéb haveri kiadásokra volt pénz. 

Arról már beszámoltunk, hogy az önkormányzati cégektől tömegesen küldik el az embereket, most pedig itt az újabb sokkoló hír:

Városházi információink szerint a gyerekek egy részét szeptembertől a Farkas Antal Utcai „Kincskereső” Tagóvodába szeretnék küldeni, azokat pedig, akiknek itt már nem jut hely, köteleznék, hogy másik ovikba menjenek. 

Az ügyben megkerestük Szentes jegyzőjét, ám immáron bevett szokása lett Döbrőssyné Dr. Seres Ilonának, hogy titkolózik és falaz Szabó Zoltán Ferencnek. Hiába tesszük fel kérdéseinket neki rendszeresen, válaszokat nem kapunk. Azt hiszik, hogy eltitkolhatják a valóságot a szentesiek elől, de mi nem hagyjuk, hogy palira vegyenek titeket!

Jogotok van tudni, hogy mire készülnek az adóforintok millióit kereső vezetők!   



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Torday Henrietta: Elég volt a hazugságokból, a megalázó posztokból, az arc nélküli gyalázkodásokból!

cs3-szerkeszto

Országos döntőbe jutott a szentesi Boros Sámuel Technikum csapata

cs3-szerkeszto

Szentesi drogdílerek letartóztatását indítványozta az ügyészség

cs3-szerkeszto

Szabó István nagy bejelentést tett: új mentőautó érkezik Szentesre + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Egyre közelebb a szentesi egyetemi kampusz

cs3-szerkeszto

Az utca hírmondói újra megszólalnak – plakátművészet és várostörténet egy kiállításban Szentesen

cs3-szerkeszto

Szentesi drogdílerekre csaptak le a rendőrök

cs3-szerkeszto

Dr. Kovács Gyula főorvos 50 évének hivatása – Egy rendelő, ahol az idő emlékezik

cs3-szerkeszto

Varga Ferenc ismét fullba nyomja a kretént

cs3-szerkeszto