Csongrád

Elfogadták Csongrád költségvetését

Az eddig elvégzett feladatokat továbbra is el tudják látni, sőt, még bővíteni is tudják a szolgáltatások körét Csongrádon. A képviselő-testület egyhangú szavazással elfogadta a település 2025-ös költségvetését, amelynek főösszege 6,1 milliárd forint. 

Bedő Tamás elmondta, hogy évek óta úgy alkotják meg a költségvetést, hogy minden képviselőt meghívnak, és minden politikai oldal ugyan azt az anyagot látja. Ezzel azt szeretnék kiküszöbölni, hogy politikai viták mentén készüljön a költségvetés. 

Elhangzott, hogy ugyan a kormány 421 millió forintos szolidaritási hozzájárulást állapított meg Csongrád vonatkozásában, különböző normatívákon, támogatásokon keresztül 2 milliárd forintnál is több forrást juttat vissza a városba. 

Csongrád költségvetéséről a polgármester úgy nyilatkozott, hogy ez a költségvetés arra biztosít keretet, hogy az eddig elért eredmények megmaradjanak, és az esetleges többletforrásokból még jobban fejlődhessen a település. 



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fának csapódott egy autó Csongrádnál – a fa is kidőlt az ütközés erejétől

cs3_szerk2

Csongrádon is népszerű volt a Cégek Piaca

cs3_szerk2

Gazdik figyelem! Ebösszeírást tartanak Csongrádon!

cs3_szerk2

Alpolgármesteri fogadóóra lesz Csongrádon

cs3_szerk2

Pályázati és kommunikációs tanácsadást tartanak Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is 

cs3_szerk2

Baleset Csongrádnál: kamion és személykocsi ütközött

cs3_szerk2

Országos kiállításon a csongrádi Kisréti Otthon alkotása

cs3_szerk2

A Tisza és a DK is lekéste a csongrádi megemlékezést

cs3_szerk2

Csongrádon is méltón emlékeztek március 15-ére

cs3_szerk2