Belföld

Kiállta a próbát a Lánchíd

Huszonnégy, egyenként 20 tonnás tehergépkocsival tesztelték a Lánchíd teherbírását szombaton; az elsődleges adatok alapján jól vizsgázott az átkelő, amelynek felújítása továbbra is az ütemtervnek megfelelően és a költségkereten belül zajlik – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t.

    A közlemény szerint a statikus és dinamikus próbaterhelésen a szakemberek azt mérték, hogy milyen alakváltozásokat idéz elő a Lánchíd szerkezetében, ha annak meghatározott pontjain 20 tonnás tehergépkocsik állnak. Ezen kívül azt is monitorozták, hogyan hat az átkelőre, ha nagy tömegű jármű halad át rajta 5, 20 és 30 kilométer per órás, valamint a tehergépkocsival biztonságosan elérhető legnagyobb sebességgel.
    A méréseket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hidak és szerkezetek tanszékének szakemberei végezték. A próbaterhelés alatt a hídról és a Duna-partról 0,5 milliméter pontosságú geodéziai műszerrel mérték a híd lehajlását. A lánckötegeken, a függesztőrudakon, a bentmaradó, régi hídszerkezeten, illetve az új acélpályán elhelyezett nyúlásmérő bélyegek segítségével azt figyelték, milyen alakváltozások jelennek meg a szerkezetben, és milyen feszültségek keletkeznek az egyes elemekben. A budai pillér tetején lévő koronasaru-teremben a koronasaru elmozdulását is monitorozták – ismertette a BKK.
    A közlemény szerint az eredmények teljes körű értékelése még folyamatban van, de az elsődleges adatok alapján a Lánchíd jól vizsgázott, a terhelés során mért értékek megegyeztek a szakemberek által számított értékekkel.
    A BKK felidézte: a Lánchíd felújítása már nem tűrt halasztást, ezért 2021 tavaszán elkezdődött az A-Híd Zrt. kivitelezésében a dunai átkelő rekonstrukciója. Magyarország egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének korszerűsítése a tervek szerint 2023-ban fejeződik be.
    November 9-én, szerdán elkészült az átkelő aszfaltozása, másnap pedig a Lánchíd pesti hídfőjét díszítő kőoroszlánok is visszatértek az eredeti helyükre – jelezték.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

cs3-szerkeszto

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

cs3-szerkeszto

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

cs3-szerkeszto

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

cs3-szerkeszto

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: pedofil bűncselekmények miatt 2010 előtt 80 ember volt börtönben, ma több mint 700

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a közvetlen háborús veszélyt sikerült elhárítani + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto