Belföld

Szőlő utcai ügy – Pócs János újabb feljelentést tesz a jövő héten + VIDEÓ!

Újabb feljelentést tesz jövő héten az ügyészségen Pócs János fideszes országgyűlési képviselő a Szőlő utcai ügyben. A politikus ezt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján közölte.

Pócs János – aki Panyi Miklós fideszes országgyűlési képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatót – az MTI kérdésére elmondta: bűncselekményre való felbujtás miatt ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést, és a “napról napra frissülő bizonyítékokat” át fogja adni az ügyészségnek. Hozzátette: a hozzá eljuttatott információk hitelességének bizonyítása vagy cáfolása nem az ő dolga.

A képviselő a Szőlő utcai, illetve az úgynevezett “Zsolti bácsi” ügyben új bizonyítékként hivatkozott Füssy Angélának, az ügy “koronatanújának” nevezett Bangó Sándor korábbi mentorának nyilatkozatára. Ebben Füssy Angéla azt állította, hogy Bangó Sándor a Kontrollnak adott interjúját követően sok pénzt kapott a médiumtól – mondta.

Panyi Miklós fideszes országgyűlési képviselő közölte: az egész ügy “felépített, koholt vád”, amelynek célja, hogy a “pedofil bélyeget” “ráaggasszák” egy konkrét jobboldali politikusra, illetve az egész jobboldali közösségre.

Panyi Miklós a Kontroll III. kerületi székhelye előtt tartott sajtótájékoztatón arra szólította fel Magyar Péter miniszterelnököt és testvérét, Magyar Mártont, a Kontroll alapítóját, hogy válaszoljanak az ügyben felmerült kérdésekre: “mennyi pénzt adtak Bangó Sándornak, mit ígértek neki, mit vártak el tőle, és hogyan adták oda neki ezt a pénzt?“

Pócs János szerdai sajtótájékoztatóján a Szőlő utcai ügy “koronatanújának” lefizetésével vádolta meg Magyar Mártont, a miniszterelnök testvérét, a Kontroll alapítóját. Magyar Márton visszautasította a vádakat, és a “koronatanúnak” nevezett Bangó Sándor is tagadta, hogy pénzt kapott volna a Kontrollnak adott interjúért.

Bangó Sándor a Kontrollnak korábban adott interjújában beszélt egy Zsolti bácsi nevű politikusról, aki szexuális bűncselekményeket követett el a Szőlő utcai intézetben nevelt fiatalokkal szemben.

TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto

Ipari termelői árak: riasztó adatot közölt a KSH, egyre gyorsabban emelkednek az árak – az energiaiparban egészen elképesztő a drágulás

cs3-szerkeszto

Eltűnt a Tisza-közeli egyesület pénzügyi beszámolója, korábban több mint százmillió forint támogatást kapott

cs3-szerkeszto